az én történetem egy kicsit furcsa... Nem tudom, hogy egyáltalán meg fognak-e érteni.

Sok tinédzser van a világon, akinek problémái vannak. Harcoltam magammal és mentális betegségekben szenvedtem - szorongás, depresszió, szociális fóbia. fiatal koromban tiltott szerekhez nyúltam... majdnem meghaltam, de a húszas éveimben már börtönben voltam.

Hirtelen nem volt senkim, csak néhány szerető ember.

Néhányan elhagytak, és én még csak el sem tudtam búcsúzni...

évek után hazajöttem és nehéz normális életet élni. de akarom! Megpróbálom. Két munkám van... de adósságok maradtak az életemben. Nem tudom mikor tudom majd visszafizetni. A fizetések az országomban kicsik, és próbálok folyamatosan keresni. ha nem dolgozom, akkor "ingyen pénzt" és kérdőíveket keresek a neten. Közeledem a harmincas éveimhez és kezdem azt hinni, hogy soha többé nem fogom megtapasztalni a normális élet szépségét. Vannak álmaim, de nem tudom, hogyan tovább...

Szeretnék megszabadulni az adósságtól. és nem lennék állandóan veszélynek kitéve. Szeretnék eljutni egy idegen országba, szerelmes lenni, rajzolni...

legalább normális életet élni.

Nem tudom, hogy akar-e valaki segíteni egy hozzám hasonló embernek, mert ezt a problémát én magam okoztam... de tényleg nem akartam. Élni akarok és büszkévé tenni mindenkit, aki elhagyott.

Nem tudom, hogy valaki segíteni fog-e nekem, de el sem tudjátok képzelni, milyen boldoggá tenne. minden ajándékkal arra gondolok, hogy van valaki, aki segített nekem és a világ egy másik részén van.

(mosolyogj még akkor is, ha az élet néha nehéz. mindig lehet rosszabb. mindig van valaki, akinek rosszabbul megy...).

🖤🖤🖤