Jó napot kívánok,

Aldona és Valdas vagyunk.

Bevalljuk, hogy pénzt gyűjtünk, hogy kifizessük az adósságainkat, amelyek nem a mi hibánk... A férjemnek volt egy vállalkozása, amelyet most elvesztett, mert nem fizetett a hitelezőinek... A vállalkozás kicsi, és a férjem nagyon élvezte.....És ami a legfontosabb, hogy már akkor is jól ment neki, és lassan feljebb léptünk... A mi igényeink nagyon kicsik... Mindig is abból éltünk, amink volt, például 47 évesen még soha nem voltunk nyaralni. Nincs házunk, nincs tanyánk, nincs földünk. Van egy kis lakásunk, ahol mindhárman élünk. Csak egy kicsit javítani akartunk a háztartásunkon, és vagyont teremteni az egyetlen fiunknak. Soha nem kaptunk és nem is kaptunk segítséget kívülről. Mindent magunk csináltunk. Nekem nincsenek szüleim, a férjem szülei pedig nem ismernek el minket, és nem kommunikálnak velünk... De soha nem veszekedtünk emiatt. Boldogok voltunk, hogy együtt vagyunk, egészségesek voltunk.

A cég adósságai azért keletkeztek, mert segített a barátainak, akik szintén ugyanazon a területen próbáltak érvényesülni, mint a férje cége. Nem fizették vissza az adósságokat....Mást nem tudok mondani, mert belefulladtunk az adósságokba. Annyira el vagyunk adósodva, hogy most már az egyetlen vagyontárgyunkat - a lakásunkat - is elveszíthetjük...A férjem nagyon összetört....Vélhetően mindenki tudja, milyen fájdalmas, amikor olyan emberek hagynak cserben, akiktől nem is számítottál rá. Nem volt semmi jele annak, hogy ennyire sunyi, felelőtlenek. Pedig már vagy 10-12 éve foglalkozom velük. És nagyon különböző helyzetekben segítettek egymáson, vagyis "időtállóak"....De az én Valdámat hagyták egyedül rohadni. Összeomlott...Minden felelősséget magára vállalt, pedig nem az ő hibája volt...Magát hibáztatta, hogy annyi éven át építkeztünk és ő mindent tönkretett...És bűntudata van, hogy a fiam és én sokat szenvedünk az ő hibái miatt. Megpróbált öngyilkos lenni...Hála a nagy erőfeszítéseimnek, megmentettem, legalábbis fizikailag....Mi lesz ezután...Milyen nehéz ránézni egy szerettünkre, aki ilyen nehéz időszakon megy keresztül, és nem tudunk semmit sem tenni, hogy segítsünk rajta....A jövője nagyon aggasztó, mert nekünk továbbra is meg kell oldanunk a problémákat, amennyire csak tudjuk.

Nagyon-nagyon nehéz segítséget kérni... Mert úgy érzi...nem is tudom, hogy írjam...Nagyon bűntudata van, hogy azért került ebbe a helyzetbe, mert bízik másokban, mert bízik másokban....

De másrészt, senkiben sem lehet megbízni? Nem kell segítened valakinek, aki közel áll hozzád, legyen az egy rokon, egy barát, vagy csak valaki, akit nem is ismersz...? Akkor micsoda élet...aztán csak úgy élni az erdőben, mint egy mór....

A férjemmel egyszerűen nem értjük, hogy lehet ilyen aljasul bánni másokkal. Mi járhat egy ilyen ember fejében, amikor ilyen életmódot választ - hogy másokat bántson...