Jó napot!

A nevem Andre.

Most először teszem ezt, hogy mások segítségét kérjem.

Sok éve élek a Kanári-szigeteken és ott dolgozom pincérként több mint 230 órát havonta, heti 6 napot.

Szeretem a munkámat és elégedett vagyok. Bár itt élek az örök tavaszban, egy bizonyos helyzet elszomorít és elgondolkodtat.

Egy 60 éves német vagyok (márciusban leszek 60 éves :-)), aki 24 éve nem tért vissza a Kanári-szigeteken töltött nyaralásából.

Gyerekkoromban mindig pincér akartam lenni, ami a szüleimnek egyáltalán nem tetszett.

Gyerekként az ember természetesen hallgat a szülei tanácsára, ezért először tanoncnak kerestem egy tanoncot, amit 3 év után sikeresen el is végeztem. 1984-ben még kötelező katonai szolgálat volt, és 15 hónapot töltöttem a Bundeswehrnél.

Még aznap, miután közölték velem, hogy most már vőlegény vagyok, és letettem a vizsgáimat, azonnal jelentkeztem a kerületi fegyveres erők utánpótlási hivatalánál, és kértem, hogy azonnal behívjanak. Hogy miért? Mert kötelező volt katonai vagy polgári szolgálatot teljesíteni, és én már annyi jelentkezést írtam, és mindig azt mondták. Sajnálom, de olyan embereket keresünk, akik a Bundeswehrnél rendelkezésre állnak. Amikor 1985 októberében becsülettel leszereltem a katonai szolgálatból, akkor tudtam úrrá lenni a szakmai helyzetemen. Ezután elmentem dolgozni, mint mindenki más, megismerkedtem egy nővel, megnősültem, és a házasságom alatt megismerkedtem valakivel. (Soha nem állt szándékomban, de néhány hónap múlva kiderült, hogy a feleségem megcsalt és hazudott nekem. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy ilyesmi létezhet. Szokatlanul hangzik manapság, de megtörtént. (A szüleim majdnem 60 évig voltak házasok, és ha az ember ezt fiatalon megtapasztalja, nem gondol házasságtörésre vagy más rossz házastársi tapasztalatokra). O.k. elváltam és éltem az életem. Továbbtanultam, és az idők folyamán 3 szakmunkás bizonyítványt, 2 államvizsgát szereztem, és többek között előadó és tanár lettem. Nem voltak rossz élményeim 24 éves koromig. Őszintén be kell vallanom, hogy nagyszerű gyerekkorom volt, a szüleim mindig megvédtek, és soha nem voltak rossz vagy gonosz gondolataim. Éltem az életemet, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy a világ nem olyan rózsás és becsületes, mint ahogyan azt tanították. Ez és még sok minden más, többek között a szakmai karrierem is felnőtté tett. (Majdnem 60 évesen még ma sem vagyok felnőtt, de tudom, mi a fontos). Legutóbb hosszú éveken át dolgoztam a köztestületi tűzoltóságon, mint sürgősségi orvos és kiképző. Új szerelmemmel a 90-es években repültem először. Gran Canariára. Annyira beleszerettem a szigetbe, hogy évente 3-5 alkalommal repültem oda. Az évek során persze rengeteg embert megismertem Spanyolországban. Gran Canariára is elrepültem 2001. március 7-én, de már egyedülállóként. Ott voltam 3 napot, és megkértek, hogy segítsek ki egy bárban 3 napig. Ó, Istenem, gondoltam, ezt nem tehetem meg. Még soha nem cipeltem tálcát, nem csapoltam sört, nemhogy koktélt készítettem volna. De beleegyeztem, és annyira jól éreztem magam, hogy a 3 napból mára márciusban 24 év lett. Még mindig Spanyolországban vagyok. Azonban megváltoztattam a szigetet. Gyermekkori álmomat élhettem meg pincérként. Egészen a mai napig. :-)

Nagyon jó volt és még mindig jó itt lenni. De ennyi szenvedést és nyomorúságot nem ismertem korábban, és elkezdtem ott lenni másokért, mint Németországban, amikor még a mentőszolgálatnál dolgoztam. Amikor a mentőszolgálatnál dolgoztam, az évek során sok mindent láttam, és azt is, hogy a hozzátartozók vagy a betegek hogyan vannak, ami másképp gondolkodtam, és már akkor is nagyon szociálisan gondolkodtam.

Az önkéntesség vagy az embertársaimért való helytállás sosem jelentett problémát, sőt, ellenkezőleg, nagyszerű érzés volt számomra, hogy valami jót tehettem másokért, amit az egyén nem tudott megtenni.

Egyszerűen szeretek valamit visszaadni az embereknek.

Azt hiszem, amit írtam, egy kis benyomást ad rólam, mint emberről.

Sokkal többet is írhatnék, de az meghaladná ennek a cikknek a kereteit.

Ezért most rátérek a lényegre.

Itt minden más, mint amihez Németországban hozzászoktam.

Itt dolgozni kell (amit én mindig is tettem), hogy meg tudj élni vagy túlélni. Az elején nem volt könnyű, mert én is külföldi voltam, illetve vagyok. Munka nélkül nincs pénz az államtól, nincs támogatás, egyszerűen semmi. Közben kapsz valamit az államtól, ami nem elég.

Láttam, hogy milyen sokan élnek itt a peremén, sőt, az utcán vagy a tengerparton alszanak, víz és élelem nélkül. Persze 2025-re sok minden javult. Azonban még mindig vannak olyan emberek, akik nem tudnak egyedül boldogulni, vagy nem kapnak segítséget senkitől. Ezért kezdtem el ott lenni az emberek mellett, és tettem azt, amit ma is tudok.

Például munka után ételt osztottam a hajléktalanoknak, amit az étterem vagy a menza kidobott a munka után. Fáj a lelkem, amikor látom, hogy az embereknek nincs semmijük, még egy szendvicsük vagy valami innivalójuk sincs, amit itt kidobnak. Ma is ezt teszem, és ezt fogom tenni mindaddig, amíg Isten erőt ad hozzá.

Most az az ötletem támadt, hogy létrehozok egy honlapot (apróhirdetések, adás-vétel), hogy azok is eladhassák a nálam letétbe helyezett dolgokat, akiknek nincs internetük, majd továbbadjam az érdeklődőknek, és elszámoljak az eladókkal. Ez nagyon jól működik.

Azonban elfogyott a helyem, és szeretnék nyitni egy kis boltot, ahová az emberek bemehetnek és átvehetnek dolgokat, ruhákat, ételeket, italokat vagy a mindennapi élethez szükséges dolgokat. Ingyenesen. Továbbá segítenék a hatósági látogatásokban vagy a szálláskeresésben, kaucióban, másolatokban, borravalóban.... és így tovább.

Mindent elértem az életben, amit akartam, és a költségeimet is tudom fedezni. Többre nincs szükségem magamnak. Az elégedettségem és az elégedettségem most már mások számára is elérhetőbb, mint korábban.

Ha támogatsz, nem tudok sokat visszaadni.

Támogatóként ingyenes, korlátlan reklámot tudok felajánlani a honlapomon.

Az üzletből származó pénz egy százalékát olyan emberek kapják, akik egyedül nem tudnak boldogulni. Az adományozott tárgyakat 100%-ban a rászorulóknak adom, mindegy, hogy mi az.

Be fogom jelenteni a sikert a honlapomon, amikor elkészül, és meghívok minden támogatót, hogy olvassa el, vagy akár látogasson el ide, ha lehetséges, hogy láthassa, mi történik.

Természetbeni adományokat is küldhettek nekem. Ezek felkerülnek a honlapra és eladásra kerülnek. A pénzt befektetjük, és a rászorulók javára fordítjuk. Minden érthető.

Köszönöm a türelmedet, hogy eddig elolvastál és várom, hogy veled együtt változtassunk.

Köszönöm szépen és a legjobb üdvözlettel

Andre

A szegénységi rátáról itt olvashat

https://teneriffa-heute.info/kanaren-armutsquote-weiterhin-an-der-spitze-spaniens