A víz nemcsak házakat, embereket és állatokat vitt el. Elvitte a munkahelyeket, az álmokat és a jövőre vonatkozó reményeket is. Az olyan emberek nélkül, mint Piotr úr, nem lesz kenyér. Az ő története egy olyan ember segélykiáltása, aki nem akarja feladni - aki küzd azért, amit egész életében épített.

"Elmondom az álmomat" - mondja Piotr úr - egy olyan ember, akinek a péksége 30 éven át Stronie Śląskie szíve volt.

"A nevem Piotr, de az emberek Pączek úrnak hívnak. Egy pékséget vezetek, ahol minden nap kenyeret sütünk az egész város és a környező falvak számára. Fánkjainkat és áfonyás süteményeinket az egész környéken, sőt talán az egész galaxisban ismerik. Sütünk esküvői tortákat, amelyeket életük legszebb napjaira szállítunk. Ebben a pékségben mindannyiunknak megvan a maga feladata - az eladók mosolyogva szolgálják fel a friss pékárut, a cukrászok édességeket készítenek, a takarítónőnk pedig gondoskodik arról, hogy minden csillogjon, megteremtve ezzel egy melegséggel, munkával és reménnyel teli mindennapokat.

"De egyszer csak kinyitom a szemem, és nincs semmi. A víz mindent elvitt."

Ez nem álom. Ez egy rémálom. A pékség, amelyet Piotr 30 éven át épített, már nem létezik. "Szeptember 15-én fekete felhők lebegtek a városunk felett. Az árhullám lecsapott és mindent elvitt. A hadsereg most kenyeret szállít, nincs ivóvizünk, nincs áram. Az emberek elvesztették az otthonukat, a munkájukat, a reményt...".

Piotr elvesztette pékségét - egy olyan helyet, amely nemcsak neki adott életet, hanem családok százainak adott kenyeret. Elvesztette 30 év kemény munkájának eredményeit. "A világjárvány először a földhöz vágott. Amikor elkezdtem felállni, jött egy újabb katasztrófa - a rák. Alkalmazottaim, Krysia és Agnieszka támogatásának köszönhetően kezdtem látni a fényt az alagút végén. Minden erőmmel húztam ezt a kerekesszéket... És akkor jött a víz. "

"Sárban, sárban, törmelékben fekszem, emberi tragédiák között, és mellettem zajlik a saját tragédiám. Vajon fel fogok állni? Hála neked, igen. Egyedül nem leszek képes rá, nélküled csak az álmom marad a pékségemről".

Péter nem csak magának kér. Mindenkiért kér, aki várja, hogy visszatérjen a normalitás. "Az emberek azt mondják, hogy Pączek fánk nélkül nincs Stronie. Volt alkalmunk találkozni vele - csodálatos, melegszívű és jó ember, aki most szűkölködik.

Ne hagyjuk, hogy a története a sárban érjen véget, annak a romjain, amit az életét építve töltött. Segítsünk neki felállni, és vele együtt emeljük fel az egész közösséget. Az összegyűjtött pénzből újjáépítjük a pékséget - visszaadjuk a reményt, a munkát és a kenyeret. Péter többet érdemel annál, hogy emlékeztessük a történtekre. Együtt visszaadhatjuk neki az életet, amit a víz elvett tőle.

Kérem, ne legyen közömbös.