A víz nem csupán házakat, embereket és állatokat sodort el. Elvitte a munkahelyeket, az álmokat és a jövőbe vetett reményeket is. Piotr úrhoz hasonló emberek nélkül nem lesz kenyér. A története egy olyan ember segélykiáltása, aki nem akar feladni – aki azért küzd, amit egész életében épített.

„Elmondom az álmomat” – mondja Piotr úr, akinek péksége 30 éven át Stronie Śląskie szívét jelentette.

„A nevem Piotr, de az emberek Pączek úrnak hívnak. Pékséget vezetek, ahol minden nap kenyeret sütünk az egész városnak és a környező falvaknak. A fánkjaink és a áfonyás süteményeink az egész környéken, talán még az egész galaxisban is ismertek. Esküvői tortákat sütünk, amelyeket életetek legszebb napjára szállítunk. Ebben a pékségben mindannyiunknak megvan a feladata – az eladónők mosolyogva szolgálják fel nektek a frissen sült péksüteményeket, a cukrászok készítik az édességeket, a takarítónőnk pedig gondoskodik arról, hogy minden ragyogjon, így teremtve meg a melegséggel, munkával és reménnyel teli mindennapokat.

„De hirtelen kinyitom a szemem, és nincs semmi. A víz mindent elvitt.”

Ez nem álom. Ez egy rémálom. A pékség, amelyet Piotr 30 év alatt épített fel, már nem létezik. „Szeptember 15-én fekete felhők borultak városunkra. Az árhullám lecsapott, és mindent elvitt. Most a hadsereg biztosítja a kenyeret, nincs ivóvizünk, nincs áramunk. Az emberek elvesztették otthonaikat, munkájukat, reményüket...”

Piotr elvesztette a pékségét – azt a helyet, amely nemcsak neki adott életet, hanem több száz családnak is biztosított kenyeret. Elvesztette 30 év kemény munkájának eredményét. „A világjárvány először a földre döntött. Amikor kezdtem felállni, újabb csapás ért – a rák. Krysia és Agnieszka, a munkatársaim támogatásának köszönhetően kezdtem látni a fényt az alagút végén. Minden erőmmel húztam ezt a kerekesszéket... És akkor jött a víz.”

„A sárban, a törmelékben fekszem, emberi tragédiák között, és a saját tragédiám is mellettem zajlik. Fel fogok állni? Hála nektek, igen. Egyedül nem fogom tudni, nélkületek csak a pékségemről szóló álmom marad.”

Peter nem csak magáért kér. Mindenkiért kér, aki a normális élet visszatérésére vár. „Az emberek azt mondják, hogy a Pączek fánkja nélkül nincs Stronie. Lehetőségünk volt találkozni vele – csodálatos, melegszívű és jó ember, aki most segítségre szorul.

Ne hagyjuk, hogy a története a sárban, az életét felépítő romok között végződjön. Segítsünk neki talpra állni, és vele együtt emeljük fel az egész közösséget. Az összegyűlt pénzből újjáépítjük a pékséget – visszaadjuk a reményt, a munkát és a kenyeret. Péter többet érdemel, mint egy emlékeztetőt arra, ami történt. Együtt visszaadhatjuk neki azt az életet, amit a víz elvett tőle.

Kérjük, ne legyenek közömbösek!