Bára a barátnőnk, akit hihetetlenül erős, szorgalmas és szerető anyaként ismerünk. Az elmúlt évek azonban rendkívül nehezek voltak számára. Hosszú ideje küzd azért, hogy kisfiának közelében lehessen, ugyanakkor súlyos jogi és pénzügyi problémákkal küzd, és most ráadásul megterhelő onkológiai kezelésen is átesik.

Ma olyan helyzetbe került, amelyet már egyedül nem tud kezelni. Fennáll a veszély, hogy volt férje által indított végrehajtási eljárás miatt elveszíti otthonát – azt a házat, amely családjához, gyerekkorához és édesapjára vonatkozó emlékeihez kötődik, és amelyet egy napon fiának is meg akart őrizni.

Ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk ezt az adománygyűjtést, és segítséget kérünk érte.

Kérjük szépen, ha tehetik, segítsenek Bára-nak megőrizni otthonát, átvészelni ezt a nehéz időszakot, és adjanak neki esélyt arra, hogy elsősorban a legfontosabbra koncentrálhasson – az egészségére, és arra, hogy egy napon újra teljes értékű anyuka lehessen a fiának.

Minden adomány, még a legkisebb is, hatalmas segítséget jelenthet számára. Ha pedig nem tudtok adományozni, az is nagy segítség számunkra, ha megosztjátok az adománygyűjtést.

Bára történetét alább olvashatjátok el.

Teljes szívünkből köszönjük.

Bára barátai

„Ha ismeritek a Seznam Zpráv „Ve stínu” című podcastját (CZ mail news portal), talán a mi történetünket is ismeritek.

Egy ötéves kisfiú szerető édesanyja vagyok. Már majdnem öt éve pereskedünk a volt férjemmel a fiúnkért. Annak ellenére, hogy az első két és fél évében minden nap én gondoskodtam róla, ma az apja gondozásába van bízva, és én csak nagyon korlátozott mértékben, havi 40 órában láthatom, és ennek egy részéért még fizetnem is kell. Már több mint egy éve és nyolc hónapja nem aludt nálam.

Minden akkor kezdődött, amikor komoly aggályokat fogalmaztam meg fiam biztonságával kapcsolatban. Akkor úgy viselkedtem, mint egy anya, aki meg akarta védeni a gyermekét. Ezeket az aggályokat a múltban néhány pszichológus és pszichiáter is megerősítette. A vonatkozó körülményeket azonban a rendőrség eddig sem tisztázta véglegesen, és az ügy továbbra is nyitott.

A mai napig sem a fiamra, sem ránk, szülőkre nem rendelték el szakértői vélemény készítését.

Történetünket a Seznam Zpráv nyomozócsapata részletesen dokumentálta az öt részes „Ve stínu” című sorozatban, és az ügy időközben eljutott egészen a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságig.

Minden óráért, amit a fiammal tölthetek, oroszlánként küzdök.

A legnagyobb vágyam, hogy egyszer újra anyaként a fiam közelében lehessek – gondoskodjak róla, elvigyem az óvodába, mesét olvassak neki lefekvés előtt, megöleljem, amikor szomorú, és részese legyek a mindennapi életének. Rendkívül fájdalmas számomra, amikor olyan helyzetekkel találkozom, amikor a fiam óvodájában vagy szabadidős foglalkozásain a gyerekek vagy a szülők egyáltalán nem tudják, hogy én vagyok az anyukája, és az apja élettársát tartják annak.

Most azonban a történetem egy újabb, számomra létfontosságú szakaszba lépett.

Házasságunk felbomlása után többször is megpróbáltam megegyezni a fiunk apjával. Sajnos ő nem hajlandó semmiféle megegyezésre, és öt év elteltével sem sikerült lezárnunk a hosszú távú vitákat. Éppen ellenkezőleg, egyre több és több perrel vagy feljelentéssel kell szembenéznem...

Egy jogerős bírósági ítélet alapján a fiunk apja most egymillió koronát és a per költségeit követel tőlem. E döntés ellen fellebbezést nyújtottunk be a Legfelsőbb Bírósághoz, valamint alkotmányossági panaszt is, de sikertelenül – ebben a példátlan ügyben megtagadják tőlem a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság előtti tárgyaláshoz való jogot. A bíróságok elutasították az ügy elbírálását annak ellenére, hogy nem nyilvánvalóan alaptalan vagy elfogadhatatlan beadványról volt szó. A sorban ismét az Európai Emberi Jogi Bíróság következik Strasbourgban.

Az ítélet részét képezi továbbá egy bocsánatkérés is, többek között fizetett hirdetés formájában, az apa kérésére a bíróság által pontosan meghatározott szövegezésben. Ez a szöveg olyan állításokat tartalmaz, amelyekkel személyesen nem értek egyet, és amelyek véleményem szerint nem felelnek meg sem az igazságnak, sem a valóságnak.

Bár őszintén bocsánatot kértem fiunk apjától azért, hogy esetleg sértve érezhette magát a nyilvános kijelentéseim miatt, ő nem fogadta el ezt a bocsánatkérést, és ragaszkodik ahhoz, hogy a bocsánatkérést a bíróság által előírt formában teljesítsem, amit ő végrehajtási eljárás keretében is behajt.

Ezzel összefüggésben jelenleg több végrehajtási eljárás is folyik ellenem, amelyeket az apa már az ítélet jogerőre emelkedésének első napján megindított, és amelyek akár házunk végrehajtási értékesítéséhez is vezethetnek.

Pedig éppen ez a ház jelent számomra sokkal többet, mint pusztán egy ingatlan.

Tizenöt évesen kaptam meg, miután édesapám hirtelen elhunyt, aki már nem érhette meg a ház befejezését. Akkor 23 éves nővéremmel és édesanyámmal hármasban maradtunk, hogy egyedül fejezzük be a munkát. Ez az otthonunk, egy hely, amely összeköti a családomat és a gyökereimet.

Szerettem volna egyszer a fiam számára is megőrizni – az ősei emlékeként, és olyan helyként, ahol tudni fogja, hogy van otthona és háttere, amit senki sem vehet el tőle, és amire senki sem tarthat igényt. Ezért létrehoztam számára egy vagyonkezelői alapot, amelynek ő az egyetlen kedvezményezettje. De még ez a lépés sem vetett véget a vitának az apjával; éppen ellenkezőleg, az apja fellebbezést nyújtott be ellene, feljelentést tett a gazdasági bűnügyi rendőrségen, és ma az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük az otthonunkat.

Ráadásul a házban él a súlyosan beteg, majdnem nyolcvan éves édesanyám is. A ház elvesztése ezért nem csupán a saját lakóhelyem elvesztését jelentené, hanem az ő otthonának veszélybe sodrását is, éppen akkor, amikor neki magának nyugalomra és biztonságra van szüksége.

És éppen abban a pillanatban, amikor ezt a helyzetet próbálom megoldani, én is az egészségemért küzdök.

A szeretett gyermekem elvesztéséből fakadó folyamatos, hosszú távú stressz és fájdalom megkövetelte az árát.

Májusban kiderült, hogy nagyon súlyos, agresszív rákbetegségem van, és azonnal el kell kezdenem a kezelést.

Jelenleg tartós munkaképtelenségben vagyok, és a kezelés miatt nem tudok olyan mértékben dolgozni, mint korábban. Pedig egész életemben hozzászoktam, hogy saját munkámmal gondoskodjak magamról és a családomról – hivatásos zenészként, zenehallgatók tanításával és koncertezéssel.

A kezelés azonban még hosszabb időre van betervezve...

A múltban már szerveztünk adománygyűjtést az ügyvédi költségek fedezésére, hogy a fiammal együtt védekezhessünk a folyamatban lévő bírósági eljárásokban. Pontosan ez az adománygyűjtés vált később egy bejelentés nyomán a rendőrség és az adóhivatal további vizsgálatainak tárgyává. Minden lezárult, és mindkét hatóság következtetései egybehangzóak voltak abban, hogy az adománygyűjtés teljesen rendben volt. Ennek ellenére a volt férjem pert indított ellenem, 1 millió koronát követelve. Állítólag a gyűjtésből „meggazdagodtam”, ezért nem jelent problémát, hogy kifizessem neki ezt az összeget. A begyűjtött pénzt azonban kizárólag jogi segítségre fordítottuk, és felhasználását többször is ellenőrizték.

Azt hittem, sikerül kifizetnem ezt az összeget a fiam apjának, és így legalább egy részét lezárhatom a vitáknak, de a végrehajtási eljárás és a betegségem miatt már hivatalosan sehol sem tudok pénzt kölcsönkérni.

Ma azonban más a helyzet. Nem azért kérek segítséget, hogy újabb végtelen harcot folytathassak.

Azért kérem a segítséget, hogy ne veszítsük el az otthonunkat, hogy nyugodtan folytathassam az onkológiai kezelést, és hogy egyszer újra normális életet élhessek, és gondoskodhassak szeretett fiamról. Nem akarom, hogy a fiam azzal az érzéssel nőjön fel, hogy az anyja eltűnt az életéből. Ott akarok lenni neki. Meg akarok gyógyulni, és mindent meg akarok tenni azért, hogy újra valódi részese lehessek a mindennapi életének.

Soha nem gondoltam volna, hogy olyan emberektől kell majd segítséget kérnem, akiket egyáltalán nem ismerek. Ma azonban nincs más választásom.

Nem vágyom további küzdelemre, további bírósági eljárásokra, sem további fájdalomra. Életem legnagyobb vágya, hogy meggyógyuljak. Hogy itt lehessek a fiam mellett. Hogy normálisan gondoskodhassak róla, lássam, ahogy felnő. És hogy végre békét találjak.

Semmi mást nem akarok, csak a megérdemelt nyugalmat és békét magamnak, a fiamnak és a családunknak.

Ezért kérem ma a segítséget. Nem azért, hogy tovább harcolhassak. Hanem azért, hogy esélyem legyen minél hamarabb befejezni ezt a harcot, és újra normális életet élni.

Meg akarok gyógyulni. Meg akarom őrizni az otthonunkat. És mindenekelőtt újra olyan anya akarok lenni, aki közel lehet a fiához.

Szívből köszönöm mindenkinek, aki segít nekünk. És ha nem tudtok adományozni, az is segít, ha megosztjátok ezt az adománygyűjtést.”

Barbora