Bára a barátnőnk, akit hihetetlenül erős, szorgalmas és szerető anyaként ismerünk. Az elmúlt évek azonban rendkívül nehezek voltak számára. Hosszú ideje küzd azért, hogy kisfia közelében lehessen, ugyanakkor súlyos jogi és anyagi problémákkal küzd, és most ráadásul megterhelő onkológiai kezelésen is átesik.

Ma olyan helyzetbe került, amelyet már egyedül nem tud kezelni. Fennáll a veszély, hogy volt férje által indított végrehajtási eljárás miatt elveszíti otthonát – azt a házat, amely családjához, gyermekkorához és édesapjára vonatkozó emlékeihez kötődik, és amelyet egy napon fiának is meg akart őrizni.

Ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk ezt az adománygyűjtést, és segítséget kérünk érte.

Kérjük szépen, ha tehetik, segítsenek Bára-nak megőrizni otthonát, átvészelni ezt a nehéz időszakot, és adjanak neki esélyt arra, hogy elsősorban a legfontosabbra koncentrálhasson – az egészségére és arra, hogy egy napon újra teljes mértékben anyja lehessen fiának.

Minden adomány, még a legkisebb is, hatalmas segítséget jelenthet számára. Ha pedig nem tudnak adományozni, az is nagy segítség számunkra, ha megosztják az adománygyűjtést.

Bára történetét alább olvashatjátok el.

Teljes szívből köszönjük.

Bára barátai

„Ha ismeritek a Seznam Zpráv „Ve stínu” című podcastját (CZ mail news portal), talán a mi történetünket is ismeritek.

Egy ötéves kisfiú szerető édesanyja vagyok. Már majdnem öt éve pereskedünk a volt férjemmel a fiunkért. Annak ellenére, hogy az első két és fél évében minden nap én gondoskodtam róla, ma az apja felügyelete alatt áll, és én csak nagyon korlátozott mértékben, havi 40 órában láthatom, és ennek egy részéért még fizetnem is kell. Már több mint egy éve és nyolc hónapja nem aludt nálam.

Minden akkor kezdődött, amikor komoly gyanúmat fejeztem ki, hogy a fiamat bántalmazhatják. Akkor úgy cselekedtem, mint egy anya, aki meg akarta védeni a gyermekét. Ezt a gyanút számos pszichológus és pszichiáter is megerősítette. A gyanút a rendőrség a mai napig nem tisztázta, és az ügy továbbra is nyitott. A mai napig sem a fiamra, sem ránk, szülőkre nem rendelték el szakértői vélemény készítését.

Történetünket a Seznam Zpráv nyomozócsapata részletesen dokumentálta az „Árnyékban” című ötrészes sorozatban, az ügy pedig időközben eljutott egészen a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságig.

Minden órában oroszlánnőként küzdök a fiamért.

A legnagyobb vágyam, hogy egyszer újra anyaként a fiam közelében lehessek – gondoskodhassak róla, elvigyem az óvodába, mesét olvassak neki lefekvés előtt, megölelhessem, amikor szomorú, és részese lehessek a mindennapi életének. Rendkívül fájdalmas számomra, amikor olyan helyzetekkel találkozom, amikor a fiam óvodájában vagy szabadidős foglalkozásain a gyerekek vagy a szülők egyáltalán nem tudják, hogy én vagyok az anyja, és az apja élettársát tekintik annak. Még fájdalmasabbak azok a pillanatok, amikor a fiam hazajön, és elmeséli, hogy hallotta, állítólag hamarosan meghalok, de az apja barátnője lesz az anyukája...

Most azonban a történetem egy újabb, számomra létfontosságú szakaszba lépett.

Házasságunk felbomlása után többször is megpróbáltam megegyezni a fiunk apjával. Sajnos ő nem hajlandó semmiféle megállapodásra, és öt év után sem sikerült lezárnunk a hosszú ideje húzódó vitákat. Éppen ellenkezőleg, egyre újabb és újabb perekkel és feljelentésekkel kell szembenéznem...

Egy jogerős bírósági döntés alapján a fiunk apja most egymillió koronát követel tőlem, plusz a per költségeit. E döntés ellen fellebbezést nyújtottunk be a Legfelsőbb Bírósághoz, valamint alkotmányossági panaszt is benyújtottunk, azonban sikertelenül – ebben a példátlan ügyben megtagadják tőlem a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság előtti tárgyaláshoz való jogot. A bíróságok elutasították az ügy vizsgálatát, annak ellenére, hogy nem nyilvánvalóan alaptalan vagy elfogadhatatlan beadványról volt szó. A sorban ismét az Európai Emberi Jogi Bíróság következik Strasbourgban.

Az ítélet részét képezi továbbá egy bocsánatkérés is, többek között fizetett hirdetés formájában, amelynek pontos szövegét az apa kérelmére a bíróság határozta meg, és amelyben olyan dolgokat kell leírnom, amelyek azonban nem felelnek meg az igazságnak és a valóságnak. Annak ellenére, hogy őszintén bocsánatot kértem fiunk apjától azért, hogy esetleg sértve érezhette magát a nyilvános kijelentéseim miatt, ő nem fogadta el ezt a bocsánatkérést, és ragaszkodik ahhoz, hogy a bocsánatkérést a bíróság által előírt formában teljesítsem, amit ő végrehajtási úton is behajt.

Ezzel összefüggésben jelenleg több végrehajtási eljárással kell szembenéznem, amelyeket az apa már az ítélet jogerőre lépésének első napján megindított, és amelyek akár házunk végrehajtási értékesítéséhez is vezethetnek.

Pedig éppen ez a ház jelent számomra sokkal többet, mint pusztán egy ingatlan.

Tizenöt évesen kaptam meg, miután apukám hirtelen elhunyt, aki már nem érhette meg a ház befejezését. Akkor 23 éves nővéremmel és édesanyámmal egyedül maradtunk, hogy befejezzük a munkát. Ez az otthonunk, egy hely, amely összeköti a családomat és a gyökereimet.

Szerettem volna egyszer a fiam számára is megőrizni – az ősei emlékeként, és olyan helyként, ahol tudni fogja, hogy van otthona és háttere, amit senki sem vehet el tőle, és amire senki sem tarthat igényt. Ezért létrehoztam számára egy vagyonkezelői alapot, amelynek ő az egyetlen kedvezményezettje. De még ez a lépés sem vetett véget a vitának az apjával; éppen ellenkezőleg, az apa fellebbezést nyújtott be ellene, feljelentést tett a gazdasági bűnügyi rendőrségen, és ma az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük az otthonunkat.

Ráadásul a házban él a súlyosan beteg, majdnem nyolcvan éves édesanyám is. Az apja a fiamra vonatkozóan az ő öregségi nyugdíjára is végrehajtást rendelt el. A ház elvesztése ezért nem csupán a saját lakóhelyem elvesztését jelentené, hanem anyám otthonának veszélybe sodrását is, egy olyan időszakban, amikor neki magának nyugalomra és biztonságra van szüksége.

És éppen abban a pillanatban, amikor ezt a helyzetet próbálom megoldani, én is az egészségemért küzdök.

A folyamatos, hosszú távú stressz és a szeretett gyermek elvesztéséből fakadó fájdalom megkövetelte az árát.

Májusban megtudtam, hogy nagyon súlyos, agresszív rákbetegségem van, és azonnal el kell kezdenem a kezelést.

Jelenleg hosszú távú munkaképtelenségben vagyok, és a kezelés miatt nem tudok olyan mértékben dolgozni, mint korábban. Pedig egész életemben hozzászoktam, hogy saját munkámmal gondoskodjak magamról és a családomról – hivatásos zenészként, zenehallgatók tanításával és koncertezéssel.

A kezelés azonban még hosszabb időtartamra van betervezve...

A múltban már volt egy adománygyűjtés az ügyvédi költségek fedezésére, hogy a fiammal együtt védekezhessünk a folyamatban lévő bírósági eljárásokban. Éppen ez az adománygyűjtés vált később egy bejelentés nyomán a rendőrség és az adóhivatal további vizsgálatainak tárgyává. Minden ügyet lezártak, és mindkét hatóság megállapította, hogy az adománygyűjtés teljesen szabályszerű volt. Ennek ellenére a volt férjem pert indított ellenem, 1 millió koronát követelve. Állítólag a gyűjtésből „meggazdagodtam”, ezért nem jelent problémát, hogy kifizessem neki ezt az összeget. A begyűjtött pénzt azonban kizárólag jogi segítségre fordítottuk, és felhasználását többször is ellenőrizték.

Azt hittem, sikerül kifizetnem ezt az összeget a fiam apjának, és így legalább a viták egy részét lezárhatom, de a végrehajtási eljárás és a betegségem miatt már hivatalosan sehol sem tudok pénzt kölcsönkérni.

Ma azonban más a helyzet. Nem azért kérek segítséget, hogy újabb végtelen harcot folytathassak.

Azért kérek segítséget, hogy ne veszítsük el az otthonunkat, hogy nyugodtan folytathassam az onkológiai kezelést, és hogy egyszer újra normális életet élhessek, és gondoskodhassak szeretett fiamról. Nem akarom, hogy a fiam azzal az érzéssel nőjön fel, hogy az anyja eltűnt az életéből. Ott akarok lenni neki. Meg akarok gyógyulni, és mindent meg akarok tenni azért, hogy újra valódi része lehessek a mindennapi életének.

Soha nem gondoltam volna, hogy olyan emberektől kell majd segítséget kérnem, akiket egyáltalán nem ismerek. Ma azonban nincs más választásom.

Nem vágyom további küzdelemre, további bírósági eljárásokra, sem további fájdalomra. Életem legnagyobb vágya, hogy meggyógyuljak. Hogy itt lehessek a fiam mellett. Hogy normálisan gondoskodhassak róla, lássam, ahogy felnő. És hogy végre békét találjak.

Semmi mást nem akarok, csak a megérdemelt nyugalmat és békét magamnak, a fiamnak és a családunknak.

Ezért kérek ma segítséget. Nem azért, hogy tovább harcolhassak. Hanem azért, hogy esélyem legyen minél hamarabb véget vetni ennek a küzdelemnek, és újra normálisan élni.

Meg akarok gyógyulni. Meg akarom őrizni az otthonunkat. És mindenekelőtt újra olyan anya akarok lenni, aki a fia mellett lehet.

Szívből köszönöm mindenkinek, aki segít nekünk. És ha nem tudtok adományozni, akkor is segítetek, ha megosztjátok ezt az adománygyűjtést.”

Barbora