Szia

A nevem Vicky, most már 21 éves vagyok.

Sajnos nem volt könnyű az életem, de biztosan nem vagyok ezzel egyedül.

14 éves koromban, néhány traumatikus élmény és tapasztalat után a gyámügy gondozásába kerültem, és több éven át egy lakóközösségben éltem.

Röviddel azután, hogy beköltöztem oda, az életem 180 fokos fordulatot vett, mert a történtek után hirtelen pszichés betegség alakult ki nálam.

Először egy gyermek- és ifjúsági pszichiátriai klinikára kerültem, ahol az első rendellenességek jelentkeztek.

Sajnos elkezdtem önkárosító viselkedést tanúsítani, és nem tudtam, hova tegyem a gondolataimat, az érzéseimet és a dühömet.

Egy idő után disszociatív rohamok

görcsrohamok és egyéb tünetek jelentkeztek, ami miatt nagyon sok időt kellett klinikákon és kórházakban töltenem.

Akkoriban tehát nem tudtam úgy élni, mint a többi, velem egykorú fiatal, és sok segítségre szorultam.

Valamikor gyógyszereket kellett szednem, és az állapotom krónikussá vált.

Akkoriban még nem volt világos számomra, hogy mindez mit jelent számomra, mert túl sok volt nekem.

Néhány hét múlva az életembe lépett a PTSD diagnózis.

Sokan biztosan azt gondolják, hogy a pszichés betegségek nem olyan súlyosak, de ez nem igaz: ez a betegség ugyanannyira elvette az életerőmet és az akaratomat, mint valakinek, aki rákos és hosszú kemoterápián kell átesnie, mert a PTBS sok időt, sok terápiát és főleg sok figyelmet igényel.

Sajnos a betegséget nem kutatják annyira, illetve a mai társadalomban mindent lebecsülnek.

Olyan dolgokat hallani, hogy ez „csak” pszichés eredetű, és nem kellene ennyire komolyan venni, de a legtöbb embernek sajnos a mai napig fogalma sincs arról, hogy ez valójában mit jelent egy ember számára.

De nekem elvette az életerőm és az életörömöm egy részét, amit most fáradságos küzdelemmel kell visszaszereznem.

2022 óta már nem a fiatalok számára fenntartott segélyszálláson élek, hanem egyedül.

A biztonságos környezet elvesztése miatt ismét sok visszaesést szenvedtem el, amelyek akadályokat gördítettek az utamba. Néhány hónapig nem voltam képes dolgozni vagy iskolába járni, mert túl nagy volt a veszélye, hogy valami történik velem, vagy hogy ismét visszaesek.

Mostanra már elég jó úton járok, de a betegség még mindig sok akadályt gördít az utamba, amelyeket egyedül nem tudok leküzdeni.

Jelenleg gyógyszereket szedek, már több terápián, klinikai és kórházi kezelésen vagyok túl, és szeretnék megtalálni a helyes utat, de ezt egyedül nem tudom megtenni.

Személy szerint úgy döntöttem, hogy nem szedek több gyógyszert, mert a mellékhatások sem elhanyagolhatóak, ezért jutott eszembe a kutya ötlete.

Természetemnél fogva visszahúzódó ember vagyok, és örülök az állatokkal való kapcsolatnak.

Természetesen az elmúlt években sok minden megváltozott és javult, de a betegség még mindig ott van, és a rohamok sajnos még mindig nem múlnak el, ami számomra továbbra is rendkívül nehéz, mivel szeretném úgy élni az életemet, mint a többi, az én korombeli, egészséges ember.

Némi kutatás után jutott eszembe, hogy szeretnék egy PTSD-segítő kutyát, és remélem, hogy ezzel sikerül visszatérnem a normális életbe, kevesebb tünettel.

Tisztában vagyok vele, hogy a betegség nem fog teljesen eltűnni, de számomra a kutya hatalmas segítség lenne, főleg most, hogy egyedül élek, és senki sem veszi észre, ha valami történik.

Észreveszi, ha baj van, és vészhelyzetben akár gyógyszert is hozhat nekem, vagy megnyugtat, és egyszerűen megadja azt a biztonságérzetet, amit más nem tud adni.

Sok más dolgot is tud csinálni, amik remélhetőleg segítenek legyőzni a betegségemet, vagy legalábbis annyira enyhíteni, hogy újra normális mindennapokat élhessek, mint a korombeli emberek.

A kutya akkor olyan helyekre is bejuthat, ahová mások nem, és ha szerencsém van, a törvény szerint akár a kórházba vagy a piacokra is.

Szinte úgy, mint egy vakvezető kutya, vagy ahhoz hasonlóan.

Ezért nagyon örülnék minden centnek és eurónak, amit adományoznak, és segít elérni a célomat.

Nem akarok könyörögni, de tényleg szükségem van rá, mert tanulóként és diákként sajnos nincs olyan jó jövedelmem, hogy ezt megengedhessem magamnak.

És bár szinte senki sem tudja egyedül összeszedni a pénzt, ez nagyon fontos lenne a jövőm és a betegség visszaszorítása szempontjából.

Sajnos ezt a fajta kiképzést, illetve asszisztens kutyát egyetlen egészségbiztosító sem fizeti, és ha valakinek szüksége van rá, a költségeket teljes egészében magának kell viselnie. Ami sajnos szinte lehetetlen, és ezért a legtöbb ember mások segítségére szorul.

Eddig a biztosító csak a vakvezető kutya költségeit fedezi, az összes többi segítő kutyát teljes egészében saját zsebből kell fizetni, ami számomra, mint diáknak és gyakornoknak, sajnos egyedül nem lehetséges.

Számomra azonban ez lenne az utolsó lehetőség gyógyszerek és egyéb intézkedések nélkül.

Minden segítségért és minden centért nagyon hálás lennék!

Üdvözlettel