Egy éjszakai sétám során találtam Athénában, a Metaxourgio negyedben. Ott állt tehetetlenül egy rá ugató kutya előtt, rettenetesen sovány és rémült volt. Mintha a sors vezette volna az utamba. Épp hazafelé tartottam, de úgy döntöttem, még sétálok egy kicsit, és elmegyek egy olyan helyre, ahol még soha nem jártam, és ott volt ő, alig tudott megállni a lábán. Nem tudtam ott hagyni, felkaptam, és hazavittem. Most már biztonságban van.

Van valami idegrendszeri problémája, soha nem tudtuk pontosan megvizsgálni, de botladozik járás közben, nincs ereje mászni, nem tud enni a tálból, kanállal kell etetnem, és nem látja jól a mélységet. Januárban FIP-et diagnosztizáltak nála, és még mindig küzdünk ellene. Emellett van egy folt a belében, ami limfómának tűnik. Ultrahangot csináltak a FIP-kezelés előtt és után is, és a folt még mindig ott van. Most biopsziát kell végeznünk, hogy megértsük, mi is az.

Ő tulajdonképpen nem is igazán macska, hanem egy kisbaba, az én kicsikém. Beszél hozzám, és morog, ha nem ért velem egyet. Kedves, és mindig szívesen fogadja az ideérkező embereket vagy a kóbor macskákat, akik ételért jönnek. Szimbiózisban élünk, velem utazik, bárhová is megyek: Angliába, Franciaországba, Albániába, Görögországba. Imádja a puszikat és az öleléseket. Velem alszik, és mindig együtt vagyunk.

Itt Görögországban a bérek nyomorúságosak. Már elköltöttem az összes megtakarításomat a FIP kezelésre, és egy fillérem sincs. A 800 eurós bérünkből nem jutunk el a hónap végéig, de nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem őt. Ő az életem fénye, az egyetlen okom az életre. Ő minden, amiért érdemes élnem ebben az életben, a kötelékünk nagyon erős, és nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem őt. Pénzre lesz szükségem a biopsziához, 500 eurót és még többet kérnek érte, és a legrosszabb esetben végül kemoterápiára is szükségem lesz... és egyszerűen kétségbeesetten keresek egy módot, hogy segíthessek neki.