Segélykiáltás egy apától: Kérlek, segítsetek, hogy a múltunk ne vegye el a kislányunk jövőjét!

Kedves Ismerősök, Barátok és Jóérzésű Emberek!

Sokáig vívódtam, hogy megírjam-e ezt a posztot. Férfiként, apaként és családfőként nehéz beismerni, ha az ember térdre kényszerül. De most már nem csak magamról van szó, hanem a kislányunkról, aki nemrég érkezett meg hozzánk, és akiért bármit megtennék.

A boldogságunkba sajnos egy hatalmas, sötét árnyék vetül. A múltam egyik legfájdalmasabb döntése most a családom jövőjét fojtogatja. Évekkel ezelőtt bizalmat szavaztam valakinek, aki nemcsak megcsalt és elhagyott, de egy 12 millió forintos hitelt is a nyakamba varrt, mielőtt Ausztriába menekült a felelősség elől. Mivel ő elérhetetlen, a bank tőlem követel mindent.

Napi 12-14 órát dolgozom, heti 6 napot, két műszakban. Mindent beleadok, de hiába a 430 ezres fizetés, a kíméletlen levonások és a méregdrága albérlet (150-200 ezer + rezsi) után alig marad valami a kezünkben. Ott állok a hónap végén, nézem a gyönyörű kislányomat, és összeszorul a szívem: miért kell neki is bűnhődnie egy olyan hiba miatt, amit nem mi követtünk el?

Nincsenek segítő rokonaink, nincsenek tartalékaink. Csak a párom, a babánk és az én két kezem van.

A célunk nem a luxus, hanem a túlélés és egy tiszta lap.

Ha sikerülne rendeznünk ezt a tartozást, végre nem egy albérlet falai között, bizonytalanságban kellene élnünk. Az az álmunk, hogy egyszer saját otthonunk legyen – egy biztos pont, ahol a kislányunknak nem kell költöznie, és ahol nem a múlt sebei határozzák meg a mindennapjainkat.

Kérlek titeket, segítsetek!

Tudom, hogy mindenkinek nehéz, de nekünk most egy kávé ára, vagy akár egyetlen megosztás is a reményt jelenti. A reményt, hogy egyszer egyenesbe jövünk, és végre csak a kislányunk mosolyára kelljen figyelnem, nem pedig a fenyegető levelekre.

Hálásan köszönöm, ha csak egy percre is mellénk álltok ebben a kilátástalan harcban.