Tisztelt Hölgyem/Uram!

Engedje meg, hogy megosszam Önnel a történetemet, amely nyolc évvel ezelőtt kezdődött, és azóta teljesen megváltoztatta az életemet. Egyik napról a másikra súlyosan megbetegedtem. Ami másoknak természetes - az evés, a munka, a mindennapi élet örömei - számomra elérhetetlen álommá vált.

Állandó, elviselhetetlen fájdalom jelent meg a hasam egy pontján, mintha állandóan bélgörcsökben szenvednék. Csak erős nyomással tudom néha enyhíteni - így telik minden napom. Az evés nem öröm számomra, hanem kínszenvedés: Alig tudok enni, és nehezen tartom a súlyomat. Szinte mindent ki kellett iktatnom az étrendemből, de még az a néhány étel is fájdalmat okoz, amit elméletileg megehetnék.

Az elmúlt években mindent megtettem, hogy megtaláljam a betegségem okát. Számtalan orvost kerestem fel az országban, kipróbáltam a hagyományos és alternatív gyógymódokat, és három műtéten is átesett, mégis ugyanott tartok, ahol eddig. A diagnózis, amelyet nehéz volt megállapítani, többek között az, hogy a beleimben lévő idegek nem működnek megfelelően. Egyetlen lehetőségről beszélnek: sztómáról, de nincs garancia arra, hogy ez valóban megoldás lenne.

A betegség nemcsak a testemet, hanem az egész életemet tönkretette. Nemcsak a munkámat vesztettem el, hanem egy álmomat is - hogy anya legyek. A betegség miatt ez eddig nem volt lehetséges, pedig ez volt a legnagyobb vágyam. Még lenne esélyem, ha gyorsan felépülnék, de ehhez orvosi segítségre van szükségem, amit jelenleg nem engedhetek meg magamnak.

A házasságom is tönkrement. Kezdetben a családom és a férjem mellettem állt, és hittek abban, hogy meg fogok gyógyulni. De az évek során a remény elszállt, és mára egyedül maradtam a fájdalommal. Egy kiszolgáltatott kapcsolatban élek, amely nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is felemészt.

De én nem ilyen vagyok. Alapvetően egy vidám, humoros nő vagyok, aki szeret élni, aki küzd, aki soha nem adja fel. De most úgy érzem, hogy egyedül már nem bírom tovább. Nem akarok így élni, nem akarom elfogadni, hogy a fájdalom és a tehetetlenség határozza meg az életemet.

Eddig soha nem kértem segítséget. Mindig is inkább adtam, de most kénytelen vagyok hozzád fordulni. Még mindig hiszek abban, hogy van olyan orvos, olyan kezelés, ami segíthet rajtam. De ahhoz, hogy eljussak oda, támogatásra van szükségem.

Kérem, ha tud, segítsen nekem, hogy folytathassam a harcot, és esélyt kapjak egy normális életre. Mélységes hálámat fejezem ki minden támogatásért.

Hálás szívvel és köszönettel.