Jó napot, kedves adományozók! Van egy barátom, akinek Vašek nevű testvére van, és mindketten agyi bénulással születtek. Szeretném teljesíteni az álmaikat, és nagyon szeretném, ha a fiúk boldogabb életet élhetnének.Hadd osszam meg veletek a történetüket, amelyet a barátom, Jiřík írt. Kérlek, legyetek olyan kedvesek, és járuljatok hozzá legalább egy kis összeggel, hogy megkönnyítsétek az életüket. Nagyon szeretném, ha mindkét testvér boldog lenne, hiszen az élet nem ajándékozta meg őket a legfontosabb dologgal, azaz az egészséggel és a családdal. -------Kérjük, vegyék figyelembe, hogy agyi bénulása van, ezért a története nem lesz teljesen hibátlan, bár nagyon ügyes fiú

Mi vagyunk Jiří és Václav, ikerfiverek, akik agyi bénulással születtek. Amikor egyévesek lettünk, megváltozott az életünk. Nekem mozgásszervi fogyatékosságom van, ami azt jelenti, hogy csak egészségügyi fogyatékosságom van, fogyatékos vagyok, de a bátyámnak jelenleg emellett van egy fogyatékossága is. Hatéves korunkig óvodába jártunk, mert mindkét szülőnk dolgozott, és hatéves korunktól kezdve anya otthon volt velünk, anya velünkedzett, és segített nekünk mindenben, amit mi ketten nem tudtunk megcsinálni, például az öltözködésben, a WC-ben stb. A bátyámmal több műtéten is átestünk. Apa nem mindig viselkedett úgy, mint egy apa, anyánk pedig arra tanított minket, hogy legyünk a lehető legönállóbbak, így amikor anyánk például bevásárolni ment, én vigyáztam a bátyámra, etettem, és ha szükséges volt, gyógyszert is adtam neki, néha át is öltöztettem, a WC-re is segítettem neki 32 éven át, még akkor is, amikor a szüleink együtt voltak, anya vagy én gondoskodtunk róla a körülmények miatt, de a szüleink minden nehézség és megpróbáltatás ellenére baráti viszonyban vannak, bár be kell vallanom, hogy ennyi év után valahogy nem tudok megbocsátani apának, bár szeretem őt. Amikor kicsik voltunk, anya, és mindig, amikor például a városba mentünk vásárolni, magával vitt minket, vagy anya, aki versenyszerűen röplabdázott, amikor csak tehette, magával vitt minket a tornákra, sok éven át táborokba jártunk, és így tovább, mindezt anya szervezte meg nekünk, amikor kicsik voltunk, akkor még a uszodába is elvitt minket, most már felnőttek vagyunk, és mivel anya már nem tudott minket otthon tartani, hogy biztosítsa a jövőnket, ha vele valami történne, ezért elintézte nekünk egy olyan lakóotthont, amelynek a neve „Domov Na Zámečku” az olomouc-i régióban. Ez egy olyan intézmény, amelynek a neve „Domov Na Zámečku”. Itt több otthon is van, ez egy kastély, amelyet szó szerint átalakítottak fogyatékkal élők számára, és én a bátyámmal egy fogyatékkal élőknek szóló otthonban lakunk, az olomouc-i régióban lakunkitt élünk, nem vagyok biztos benne, hogy mióta, három-négy éve. Nagyon köszönjük mindenkinek a segítséget ♥️♥️♥️♥️♥️