Helló,

a nevem Zdravko. Szlovéniai ápoló vagyok, jelenleg az alapellátásban dolgozom. Szakmai életem hosszú évek óta szorosan kapcsolódik azokhoz az emberekhez, akik pszichológiai nehézségekkel, gyásszal és veszteséggel küzdenek.

Jelenlegi pozícióm előtt 14 évet töltöttem a pszichiátriai és mentálhigiénés ellátásban. Ez idő alatt gyakran beszéltem olyan emberekkel, akik elvesztették egy szerettüket – néha hirtelen, néha öngyilkosság következtében. Ezek a beszélgetések mély nyomot hagytak bennem. Nemcsak szakemberként, hanem emberként is.

Én is elvesztettem a bátyámat öngyilkosság miatt.

Ez az élmény mély, személyes megértést adott arról, mit jelent ilyen módon elveszíteni egy szeretett embert – a sokkot, a megválaszolatlan kérdéseket, a gyakran bekövetkező csendet és a hátramaradottak számára nyújtott strukturált támogatás hiányát. Ez olyasmi, amit soha nem lehet teljesen „túllépni”, de megtanuljuk hordozni.

Ez a személyes veszteség az egyik fő oka annak, hogy szakmai pályafutásom olyan szorosan kapcsolódik a mentális egészséghez, az öngyilkosság-megelőzéshez és a gyászoló családok támogatásához.

Annak ellenére, hogy teljes munkaidőben dolgoztam, úgy döntöttem, hogy folytatom a tanulmányaimat. 2025-ben sikeresen befejeztem a mesterképzést, amelynek alapját egy Szlovénia és Svédország között végzett nemzetközi kutatási projekt képezte, amely a mentális egészséggel kapcsolatos sztereotípiákra és előítéletekre összpontosított a lakosság körében. Azóta több tanulmányban is meghívtak kutatóként való részvételre, valamint nemzetközi konferenciákon is előadást tartottam.

De az utam még nem ér véget.

2026 októberében szeretnék beiratkozni egy egészségtudományi doktori programra. A célom nem az akadémiai presztízs. A célom a hatás.

A doktori tanulmányaim során szeretnék:

• hozzájárulni a mentális egészséghez kapcsolódó megbélyegzés megértését elősegítő kutatásokhoz,
• segíteni olyan jobb és hozzáférhetőbb támogatási rendszerek kidolgozásában, amelyek azoknak szólnak, akik szerettüket öngyilkosság miatt vesztették el,
• támogatni azokat a szülőket, akik gyermeküket vesztették el,
• és hosszú távon empátiával, tényeken alapuló ismeretekkel és emberséggel felkészíteni a jövő ápolóit és egészségügyi szakembereit.

Az öngyilkosság világszerte továbbra is komoly közegészségügyi probléma. Minden öngyilkosság több életet is érint – családtagokét, barátokéét, kollégákéét. Az érintetteknek nyújtott támogatás azonban gyakran széttagolt vagy elégtelen. Hiszem, hogy a kutatás, az oktatás és a saját tapasztalatok együttesen jelentősen hozzájárulhatnak a változáshoz.

Ahhoz, hogy beiratkozhassak a doktori képzésre, körülbelül 15 000 euróra lesz szükségem, amelyet a következőkre fogok fordítani:

• a tandíjra,
• kötelező tanulmányi tevékenységek,
• konferenciákhoz és doktori kötelezettségekhez kapcsolódó utazásokra.

A tanulmányaim mellett továbbra is dolgozni fogok, ahogy eddig is tettem.

Ha úgy dönt, hogy támogatja ezt az utat, akkor nem csupán egy ember tanulmányait segíti elő. Olyan tudást támogat, amelyet szakmai tapasztalatok és személyes veszteségek egyaránt formáltak, és amelynek célja a mentális egészségügyi ellátás és támogatás javítása azok számára, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

Köszönöm, hogy elolvastad, megosztottad, és köszönöm minden támogatásodat.

Hálásan,

Zdravko