Nem könnyű segítséget kérni.

Hosszú ideig gondolkodtunk rajta, szégyenlősség, remény és egy kis félelem keverékével.

A párommal mindig is egy egyszerű, de számunkra hatalmas álmot osztottunk meg:

hogy legyen egy kis házunk a hegyekben, egy hely, amit végre „otthonnak” nevezhetünk, ahol stabilitást, csendet és jövőt építhetünk.

Egy egyszerű helyet képzelünk el, talán egy kis parasztházat, a természet közepén.

Nem csak nekünk, hanem egy olyan helyet, amely idővel másokat is befogadhat.

Egy álom az álomban, amely talán egy nap megvalósulhat, az, hogy második esélyt adjunk néhány, nehéz helyzetből megmentett állatnak: szamárkáknak, kecskéknek, néhány lónak vagy póninak, gyakran elfeledett állatoknak, amelyek azonban mély és kedves kötődésre képesek.

Különösen a szamarak, türelmes és érzékeny természetük miatt, különleges helyet foglalnak el képzeletünkben.

Az ötlet nem az, hogy valami nagyot vagy strukturáltat hozzunk létre, hanem egy gondoskodó és tiszteletteljes helyet, amely idővel találkozási ponttá is válhat:

kis állatasszisztált terápiás pillanatok, egyszerű tevékenységek gyerekekkel vagy sérülékeny emberekkel, lehetőségek a természettel és az állatokkal való őszinte kapcsolatra.

Tudjuk, hogy mindez időt, erőforrásokat és apró lépéseket igényel.

De minden projekt, mielőtt valósággá válik, egy helyről indul ki.

És ma számunkra ez a hely még nem létezik.

Mint sok fiatal pár Olaszországban, mi is dolgozunk, áldozatokat hozunk, sok mindenről lemondunk.

Mégis, a folyamatos erőfeszítések ellenére egyre nehezebb jelentős összeget félretenni: a megélhetési költségek emelkednek, a szerződések bizonytalanok, a bankok bezárják azokat az ajtókat, amelyek csak papíron tűntek reális lehetőségnek.

Többször is megpróbáltuk, tájékozódtunk, hittünk benne... de visszautasítottak minket.

Fájdalmas volt látni, ahogy ez az álom egyre távolabb kerül.

Mert nem az akarat hiányzik, hanem az eszközök.

Nincs mögöttünk nagy családi támogatás vagy biztonsági háló.

Csak magunkra számíthatunk, az elszántságunkra és a makacs akaratunkra, hogy ne adjuk fel.

És ezért vagyunk itt.

Nem kérjük senkitől, hogy oldja meg az életünket.

Csak egy kis gesztust kérünk, akár csak szimbolikusat is, ami segít nekünk egy lépéssel közelebb kerülni ahhoz, ami számunkra stabilitást, nyugalmat és jövőt jelent.

Minden hozzájárulás, még a legkisebb is, nem csupán adomány:

hanem egy mozaikdarab, a bizalom jele, egy kinyújtott kéz, amely emlékeztet bennünket arra, hogy az álmokat néha meg lehet osztani másokkal.

Ha úgy döntesz, hogy segítesz nekünk, tudd, hogy ez számunkra nagyon sokat jelent.

Tényleg.

Köszönjük, hogy elolvastad a történetünket. 🩵