Blanka gyógyulásáért
Blanka gyógyulásáért
Leírás
Segíts Blanka gyógyulásában
Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer segítséget kell kérnünk, de most olyan helyzetbe került a családunk, amelyet önerőből nagyon nehéz lesz végigcsinálnunk.
A feleségemnél, Blankánál genetikai eredetű emlőrákot diagnosztizáltak. A betegség miatt kétoldali masztektómiára van szükség, vagyis mindkét emlő eltávolítására. A műtét után, a szövettani eredmények alapján derül majd ki, hogy szükség lesz-e további sugárkezelésre, kemoterápiára, hormonkezelésre vagy bármilyen más terápiára. Az első műtét után körülbelül egy évvel később egy korrekciós műtét következik.
Az első műtét időpontja 2026. július 22.
A génhiba miatt további szerv-eltávolító műtétekre is szükség lehet a következő 1 évben.
Blanka daganatának típusa agresszív, ezért számunkra minden elvesztegetett hét számít. Több szakértő onkológus véleménye alapján a kétoldali masztektómia a javasolt megoldás. Bár jelenleg csak az egyik emlőben találtak daganatot, a genetikai háttér miatt nagy a kockázata annak, hogy a másik oldalon is kialakuljon a betegség. Mi nem szeretnénk megvárni, amíg ez bekövetkezik.
Az állami ellátásban a jelenlegi lehetőségek alapján csak az érintett emlő eltávolítására kerülne sor, ezért – az orvosainkkal egyeztetve – számunkra a legbiztonságosabbnak tartott utat választjuk, még akkor is, ha ez rendkívül nagy anyagi terhet jelent. Ezért a magánellátás melletti döntésre kényszerültünk.
A saját történetünk arra is emlékeztetett bennünket, milyen sokat jelenthet egy időben elvégzett, alapos kivizsgálás. Blanka nem elégedett meg az alap szűrővizsgálattal, hanem egy bővített vizsgálatot is elvégeztetett. Ennek köszönhetően derült fény a betegségre. Nehéz belegondolni, mi történhetett volna, ha ez akkor nem derül ki.
Bármennyire is rémisztő, a mellrák már minden 8. nőt érinti. Menjetek el szűrővizsgálatra vagy küldjétek el szeretteiteket. A korai észlelés életeket menthet!
Mindent megteszünk azért, hogy végigcsináljuk ezt az időszakot, de a kezelések, műtétek, vizsgálatok és a kieső jövedelem együtt több mint 10 millió forintos váratlan terhet jelentenek a családunk számára.
Ha lehetőséged van rá, és szeretnél segíteni, nagyon hálásak lennénk bármilyen támogatásért. Nincs túl kicsi összeg – minden hozzájárulás közelebb visz ahhoz, hogy Blanka a gyógyulására koncentrálhasson, mi pedig a családunkra.
Ha most nem tudsz adományozni, már az is óriási segítség, ha megosztod a történetünket 1-2 olyan közeli barátoddal, családtagoddal akik talán tudnak. Arra viszont kifejezetten kérünk, hogy semmilyen social media oldalra ne rakd fel a linket. (facebook, instagram, tictoc, stb). Csak privát üzenetben továbbítsd, nem szeretnénk nagy nyilvánosság elé kerülni. Köszönjük a megértést!
Köszönjük, hogy elolvastad, és köszönünk minden támogatást, biztató szót, kedvességet vagy nem anyagi jellegű segítő felajánlásokat.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Help Blanka on Her Journey to Recovery
We never imagined that one day we would have to ask for help. But our family is now facing a situation that will be incredibly difficult to overcome on our own.
My wife, Blanka, has been diagnosed with hereditary breast cancer caused by a genetic mutation. Because of this, she needs to undergo a bilateral mastectomy, meaning both breasts must be removed.
After the surgery, the pathology results will determine whether she will need additional treatment, such as radiation therapy, chemotherapy, hormone therapy, or another form of treatment. Around one year after the first surgery, she will also need reconstructive surgery.
Blanka's first surgery is scheduled for July 22, 2026.
Because of the genetic mutation, it is also possible that she will need additional preventive organ-removal surgeries within the next year.
Blanka's cancer is an aggressive type, so every week matters. After consulting with several specialist oncologists, the recommended treatment is a bilateral mastectomy. Although cancer has currently been found in only one breast, her genetic mutation means there is a very high risk that it will also develop in the other. We do not want to wait until that happens.
Within the public healthcare system, based on the currently available treatment options, only the affected breast would be removed. After discussing every option with our doctors, we decided to choose what we believe is the safest path for Blanka, even though it places an enormous financial burden on our family. This is why we have had to turn to private healthcare.
Our own experience has also shown us how important thorough and timely screening can be. Blanka chose to undergo an extended screening examination rather than relying only on the standard one. It was this decision that led to the cancer being discovered. It is difficult to think about what might have happened if it had remained undetected.
As frightening as it is, breast cancer affects 1 in 8 women during their lifetime. Please take the time to attend regular screenings—or encourage the women you love to do so. Early detection truly saves lives.
We are doing everything we can to get through this, but the cost of examinations, surgeries, treatments, medications, and the loss of income together represent an unexpected financial burden of more than €30,000 for our family.
If you are in a position to help, we would be deeply grateful for any contribution, no matter how small. Every donation brings us one step closer to allowing Blanka to focus entirely on her recovery while we focus on supporting our family.
If you are unable to donate, you can still help us enormously by sharing our story with one or two close friends or family members who may be willing to support us.
We do have one special request: please do not share this fundraiser publicly on social media (including Facebook, Instagram, TikTok, or other platforms). Please share this only via private messages. We are hoping to keep this within a smaller circle and avoid widespread public attention. Thank you for respecting our wishes and our family's privacy.
Thank you for taking the time to read our story. We are sincerely grateful for every donation, every kind word, every gesture of encouragement, and every offer of help—whether financial or otherwise.