id: td4rpa

Eljövendő múlt: Segíts, hogy megszülessen az első regényem!

Eljövendő múlt: Segíts, hogy megszülessen az első regényem!

 
Zoltán Földi

HU

Leírás

Az írás számomra nem hobbi, hanem belső szükséglet. Egy ideje már foglalkoztatott egy történet, amelynek elmesélését nem tudtam halogatni, meg kellett írnom.


Így született meg az első regényem kézirata: Eljövendő múlt címmel.


Ez a könyv egy romantikus történet, de nem a megszokott értelemben. Az érzelmek mélységéről, az idő próbáját kiálló kötődésekről és az emberi kapcsolatok törékenységéről szól. Egy olyan világról, ahol a múlt történései és döntései még évtizedekkel később is hatással vannak a jelenre.


A mai világban -úgy tűnik -, a férfiak kevés romantikus történetet írnak. Számomra éppen ezért volt különleges kihívás és nehéz feladat ennek a történetnek a bemutatása. Úgy kellett megfogalmaznom az érzelmeket egy férfi szemszögéből, hogy azok megszólítsák és megérintsék a mai kor olvasóit.


Régen az emberek gyakran egy életre választottak társat. Voltak szerelmek, amelyek nem múltak el az idővel, csak csendben tovább éltek valaki szívében. Voltak érzések, amelyeket egy egész életen át hordozott valaki, akkor is, ha az élet közben más irányba sodorta, más sorsot szánt neki.


Az Eljövendő múlt ezekről az örök érzésekről szól.


A történet megmutatja, hogy a szerelem nem mindig hangos és látványos. Néha csendes. Néha fájdalmas. Néha pedig egy egész életen át elkísér.


Hiszek abban, hogy a romantika nem felszínes műfaj. Éppen ellenkezőleg: az egyik legőszintébb és legbonyolultabb formája annak, ahogyan az emberi lélek megmutatkozik.


A kézirat jelenleg készülőben van, azonban egy könyv professzionális megjelentetése komoly költségekkel jár:


• szerkesztés 

• korrektúra 

• tördelés 

• borítótervezés 

• nyomdai költségek 

• marketing és terjesztés


Ezért indítom ezt a gyűjtést.


A célom az, hogy ez a történet ne maradjon a fiókban. Szeretném, ha a történetem valódi könyvvé válhatna, és eljutna azokhoz az olvasókhoz, akik hisznek az őszinte érzelmekben és az időtálló történetekben.


Minden támogatás egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy az Eljövendő múlt megszülessen.


A támogatók nem csupán egy projektet segítenek, részeseivé válnak a könyv megszületésének.


Ha fontos számodra az irodalom, a romantika, egy új történet megismerése, s hogy egy debütáló szerző lehetőséget kapjon a megjelenésre - hálásan köszönném a támogatásodat!


Akár egy kávé árával is segíthetsz abban, hogy ez az álom valóra váljon.


Köszönettel: 

Zoltán

Oszd meg ezt az adománygyűjtőt


Az ismétlődő adományozás előnyei:
A szervező a támogatásod 100%-át megkapja – nem vonunk le díjat
Teljes mértékben te irányítasz – bármikor leállíthatod a támogatást, minden kötelezettség nélkül
A szervező teljes mértékben a munkájára koncentrálhat
Állandó hozzáférést kapsz a posztokhoz és egy külön elismeréshez
Nem kell emlékezned a következő befizetésekre
Könnyebb, mint gondolnád :)

Hozzászólások 1

 
2500 karakter
A biztonságot helyezzük előtérbe. Ha bármilyen aggálya van, kérjük, jelentse ezt a fundraiser-t a következő használatával.