Időre van szükségem... nem magamnak, hanem a családomnak.

Nemrég hallottam olyan szavakat, amelyeket senki sem képes elfogadni:

Rákos vagyok, rosszindulatú daganat van a torkomban. Az orvosok legfeljebb két évet adnak nekem.

Még nem mondtam el a fiamnak.

Minden nap 14 órát dolgozom, hogy megélhessünk – hogy kifizethessem a lakbért, az áramot, a vizet, az ételt. De minden eltelt műszakkal érzem, hogy elveszítem a legértékesebbet... az együtt töltött időt a családommal.

És pont az hiányzik nekem.

Nem akarok luxust. Nem akarok gazdagságot.

Csak néhány hónap nyugalmat akarok.

Hónapokat, amikor nem a számlákra gondolok, hanem a fiam mosolyára.

Hónapokat, amikor a feleségem mellett lehetek.

Hónapokat, amikor olyan emlékeket teremtek, amelyek utánam maradnak.

Ma 13–14 órát cserélek el az életemből egy kis pénzért...

Pedig mindent megadnék, hogy ezt az időt pillanatokra cserélhessem azokkal az emberekkel, akiket szeretek.

Tudom, hogy az interneten sok történet kering, és nehéz hinni bennük.

Ezért nem rejtőzöm el. Készen állok arra, hogy a nevemmel és az arcommal álljak elő. Bárki, aki akarja, felveheti velem a kapcsolatot és ellenőrizheti.

Segítséget kérek tőletek – nem azért, hogy tovább éljek...

hanem azért, hogy a hátralévő időmet igazán élhessem.

Minden segítség egy újabb napot jelent a családommal.

Még egy emlék. Még egy ölelés.