Heló, dr Suri Zoltán vagyok, 24 éve élek Indonéziában, bútorgyártó üzemem van Közép Jáván, Jepara városban. A feleségem vírusos tüdőgyulladásban meghalt március 23-án. 35 éves volt. Van egy kisfiam, 13 éves, most a sógornőm viseli gondját, mert nekem haza kellett jönnöm Magyarországra a szüleimet ápolni. Szeretnék mielőbb visszamenni (hazamenni) Indonéziába, a kisfiamhoz.

Már első odaérkezésemkor az indonéz tanár barátom elvitt iskolalátogatásra, felső középiskolai osztályba. 14-18 éves diákok, kb 20 lány volt, és 5 fiú. Kérdeztem, hát a többi fiú hol van? Azt mondták, a fiúknak ilyen korban már dolgozniuk kell, nem tanulni. A lányok sem tanulnak gimnáziumnál tovább... egyszerűen a szülők nem engedhetik meg anyagilag. Akkor elhatároztam, ha addig élek is, és lesz rá módom, támogatni fogom az iskolát, vagy alapítványt teszek, vagy bármit... ha csak egy tehetséges, tanulni vágyó fiatalt tudok segíteni, már megérte küzdenem!!! Csakis tanulással juthatnak ki a szegénységből! és ehhez a régi iskola pártfogolná és támogatná a tehetségeket az egyetemi/főiskolai tanulmányaik idején, amit a szülőknek nem tudnak megadni nekik.

Ehhez kérünk segítséget,és támogatást. Akkor nemsokára "haza"megyek a kisfiamhoz, és a kedves városomnak viszek egy szép nagy ajándékot Magyarországról.

Köszönöm, ha hozzájárultok a tervemhez. Emailben vagy telefonon bármikor követhetőek lesznek az adományok, később tervezem a tehetséges tanulók személyes támogatását, illetve lehetőség esetén továbbtanulásuk segítését magyarországi fölsőoktatási intézményekben (cserediák, Darmashishva, stb).