Kedves Olvasó!

Nehéz szívvel, de reménnyel fordulok hozzád.

Közel 4 évvel ezelőtt a párom otthonteremtési támogatásából vásároltunk egy ingatlant, abban a hitben, hogy végre biztos alapokra építhetjük a közös jövőnket. Sajnos a vásárlás során súlyos hibák történtek az eladó és az ügyvéd részéről, amiknek a következményeit a mai napig mi viseljük.

Az ingatlan azóta sem került a nevünkre, mivel terhek vannak rajta, és a földhivatal visszaküldte a benyújtott dokumentumokat. Eközben a gyámhivatal a támogatás visszafizetését követeli, már végrehajtón keresztül.

Megpróbáltunk mindent megtenni: elindítottuk a peres eljárást, utánajártunk minden lehetőségnek, de az évek alatt teljesen kimerültünk – anyagilag és lelkileg is. A folyamatos bizonytalanság és stressz lassan felemészt. Bár próbálok higgadt maradni, egyre nehezebb.

A párom hallássérült, közel 6 éve vagyunk együtt, és mindig egymást támogatva próbáltuk megoldani a problémákat. Most viszont olyan helyzetbe kerültünk, ahol egyedül már nem megy.

Azért fordulok most hozzád, mert ez az utolsó esélyünk. Ha sikerülne rendezni a fennálló tartozásokat és jogi akadályokat, talán meg tudnánk tartani az otthonunkat, amit annyi reménnyel kezdtünk el felépíteni.

Minden segítség hatalmas jelentőséggel bír számunkra.

Hálásan köszönjük, ha elolvastad, és még inkább, ha támogatni tudsz minket.

Ha kíváncsi vagy a történetünkre, röviden összefoglalom, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe.

A párommal akkor ismerkedtünk meg, amikor kikerült a nevelőszüleitől. Mindkettőnknek nehéz volt az életbe való beilleszkedés: én édesanyámra támaszkodtam, ő pedig a nevelőszüleire. Végül hozzánk költözött, és egy ideig próbáltunk együtt boldogulni, ahogy csak tudtunk.

Sajnos nem sokkal később elkezdődtek a problémák. Édesanyám folyamatosan kapta a leveleket a végrehajtótól – egyik felszólítás követte a másikat. Mindent megtettünk, amit csak tudtunk, hogy elkerüljük a legrosszabbat: hogy elveszítsük az otthonunkat.

Amikor megláttuk, hogy az ingatlan felkerült az árverési oldalra, már tudtuk, hogy nagy a baj.

Idegenek jöttek, nézték a házat, ami addig az otthonunk volt – ezt nagyon nehéz volt feldolgozni. Különösen fájdalmas, hogy a 2010-ben felvett hitel összegének többszöröse már vissza lett fizetve, házat alulértékelten elárverezték, és a mai napig vonják a tartozást édesanyám és édesapám nyugdíjából a fennmaradó tartozást ami soha nem fog véget érni a kamatok miatt.

Amikor végül ki kellett költöznünk, előtte már rátaláltunk arra az ingatlanra, ahol most is élünk. Az akkori tulajdonos megengedte, hogy ideiglenesen beköltözzünk, amíg sikerül rendezni a vásárlást.

És itt kezdődtek az igazán nehéz dolgok...

Ha szeretnéd megismerni a teljes

történetünket, kérlek kövesd az oldal frissítéseit. Folyamatosan megosztom, mi minden történt velünk, és hogyan jutottunk el idáig.

Amikor beköltöztünk az ingatlanba, az első dolgunk az volt, hogy munkát találjunk. Egy kisebb településen ez nem volt egyszerű, de végül sikerült elhelyezkednünk.

Közben elindítottuk a ház megvásárlásához szükséges ügyintézést is: gyámhivatali egyeztetések, ügyvéd keresése, papírok intézése. Tudtuk, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz, és ezt az akkori tulajdonosnak is jeleztük.

Ennek ellenére már az első hónapban folyamatosan kaptuk a hívásokat, hogy miért nem haladunk gyorsabban. Bár még egy hónap sem telt el, ő már arról beszélt, hogy 2-3 hónapja itt vagyunk. Egy hét múlva már úgy emlegette, mintha 4 hónap telt volna el. Teljesen irreális elvárásokat támasztott, és egyre türelmetlenebb lett.

Hamarosan megjelentek a fenyegetések is: azt mondta, kirak minket, ha nem oldjuk meg azonnal a helyzetet. Mi közben mindent megtettünk, amit csak tudtunk. Végül meglett az ügyvéd, együtt elmentünk hozzá, és a szerződés egy héten belül elkészült. A szokásos módon minden fél nyilatkozott az eladásról és a vételről, az aláírások is megtörténtek.

Egy hét múlva azonban váratlanul megjelent, hogy elvigye az itt maradt holmijait. Ezután kérdőre vont minket különböző tárgyak miatt, amikről azt állította, hogy hiányoznak. A helyzet annyira elfajult, hogy végül rendőrt kellett hívnom.

A rendőrök megérkezése után hirtelen megváltozott a viselkedése, és sikerült ideiglenesen rendezni a helyzetet. Miután elmentek, azonban minden kezdődött elölről.

Később elvitte a saját szerszámaimat is. Ekkor már úgy voltam vele, csak menjen, és ne kelljen többet látnunk. A párom teljesen összeomlott, két napig folyamatosan sírt. Én pedig tehetetlennek éreztem magam, és a mai napig bánt, hogy nem tudtam jobban kiállni sem magunkért, sem érte. Ugyanakkor tudom, hogy nem lettem volna jobb ember, ha olyan dolgot teszek, amit később megbánok.

Ez az időszak nagyon megviselt minket, és sajnos ez még csak egy része annak, amin keresztülmentünk.

Miután úgy éresztük hogy sikerült minden, van egy házunk., igyekeztünk a kis házat is rendbe tenni. Szépítettük az udvart, próbáltuk otthonossá varázsolni, és bízni abban, hogy minden rendeződni fog.

Nem sokkal később azonban érkezett egy levél az ügyvédtől, amelyben arról tájékoztatott minket, hogy a földhivatal visszaküldte a benyújtott dokumentumokat, és kérte, hogy vegyük fel a kapcsolatot a volt tulajdonossal a probléma megoldása érdekében.

Ezután megérkezett a hivatalos értesítés a földhivataltól is: az ingatlant nem tudják a nevünkre átírni, mert végrehajtás van rajta.

Fontos kiemelni, hogy a vételár kifizetése eközben már megtörtént, a gyámhivatal elutalta az összeget az eladó részére. Ennek ellenére az ingatlan jogilag nem került a nevünkre.

Azonnal felkerestük a volt tulajdonost, de ekkor újabb problémák derültek ki. Kiderült, hogy a szerződésben tett nyilatkozata nem felelt meg a valóságnak: azt állította, hogy az ingatlan tehermentes, nincs rajta hitel vagy egyéb tartozás. Ezzel szemben már 3-4 hónappal a beköltözésünk előtt terhelés került az ingatlanra.

Sajnálatos módon az ügyvéd sem járt el megfelelő körültekintéssel, hiszen nem kérte ki a tulajdoni lapot, amelyből ezek az információk egyértelműen kiderülhettek volna.

Ekkor szembesültünk azzal, hogy egy olyan helyzetbe kerültünk, ahol nem rajtunk múlt a probléma, mégis nekünk kell viselnünk a következményeket.

.