Ki vagyok, és mire gyűjtök adományokat

A nevem Erőss Ágnes. Földrajztudós vagyok, és az elmúlt néhány évben a magyar kisebbséghez tartozó nők életét dokumentáltam Gődényházában (Hudya), egy kis faluban Kárpátalján, Ukrajnában, a Kárpátok lábánál, a román határ közelében. Adományokat gyűjtök, hogy befejezhessem róluk szóló dokumentumfilmemet – ez a projekt eredetileg tudományos kutatásként indult, de mára olyan méreteket öltött, hogy már nem tudom egy folyóiratcikk keretei között tartani.

A jelenlegi helyzet

Gődényháza/Hudya lakossága körülbelül 300 fő – többnyire nők, gyermekek és idősek. Évtizedek óta a falu férfiai átlépik a határt, hogy Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban vagy Nyugat-Európában dolgozzanak, míg a nők általában otthon maradtak: gyermekeket neveltek, dolgoztak, gondoskodtak az idős szülőkről, vezették a háztartást és a falu életét. Oroszország 2022-es teljes körű inváziója óta ez a mintázat még inkább megszilárdult: azok a férfiak, akik nem akartak behívót kapni, egyszerűen elmentek, és nem jönnek haza. A nők munkaterhe jelentősen megnőtt, és sokan most már maguk is oda-vissza utaznak a határon, hogy elvigyék gyermekeiket az apákhoz, akik nem térhetnek vissza.

2021-ben kezdtük el a forgatást, arra számítva, hogy egy egyszerű, 40 perces dokumentumfilmet készítünk egy jól ismert regionális jelenségről: a transznacionális munkaerő-migráció hatásáról egy kis etnikai kisebbségi közösségben Kárpátalján. Mire 2022 februárjában elkészült a nyersvágás, a háború mindent felforgatott, és a tervezett film már nem felelt meg annak a valóságnak, amelyet ezek a nők éltek át. Így hát magam is kézbe vettem a kamerát, és folytattam a munkát – 2023-ban interjúkat készítettem, 2024-ben telefonos felvételeket és hanganyagokat gyűjtöttem, 2025-ben pedig egy operatőr segítségével folytattam a munkát. Most már több évnyi anyagom van, öt figyelemre méltó főszereplőm, és egy történetem, amely még mindig nincs befejezve, mert az ő történetük sem ért még véget.

Miért fontos ez számomra

Nem faluból származom – Budapesten nőttem fel, és Európa több városában is éltem. 2017-ben szinte véletlenül tévedtem be Hudyába, és első pillantásra elvarázsolt a szépsége. Évről évre visszajártam, és valódi kapcsolatokat építettem ki az ottani nőkkel. Akadémiai közönség számára írtam róluk, de az akadémiai publikációk csupán egy maroknyi szakértőt érnek el. Ezek a nők – és azok a kérdések, amelyeket életük felvet a munkáról, a migrációról, valamint arról, hogy mit jelent összetartani egy családot és egy közösséget, gyakran „igazi munka” vagy rendszeres fizetés nélkül – megérdemlik, hogy ennél sokkal több ember megismerje őket. Szeretném, ha ez a film eljuttatná a világnak az akaraterejüket, a humorukat és az otthonuk és családjuk iránti szeretetüket.

Mire fogjuk fordítani a támogatást

Az adományok három célra kerülnek felhasználásra: a dokumentumfilm és a rövidfilm befejezésére (vágás és utómunka, hangkorrekció és hangtervezés, valamint ukrán és spanyol feliratok, hogy a meglévő felvételek – amelyek közül néhány technikailag nem tökéletes – végre kész művé válhassanak); a film benevezése fesztiválokra (nevezési díjak, utazási költségek stb.); valamint egy hatást gyakorló kampány kidolgozása és megvalósítása, amely a projekt központi eleme, és amelynek keretében közösségi vetítéseket szervezünk Kárpátalja, Európa és a világ több helyszínén, hogy felhívjuk a figyelmet az ilyen vidéki perifériákon zajló életre, és meghatározzuk azokat a lépéseket, amelyekkel hangjukat jobban hallathatják.

Köszönöm

Minden adomány, bármilyen összegű is legyen, közelebb viszi ezt a filmet a befejezéshez, és ezeknek a nőknek a hangját a falujukon, Ukrajnán és az akadémiai körökön túl is eljuttatja a közönséghez. Köszönöm, hogy hisztek abban, hogy érdemes elmesélni a történetüket – és hogy segítetek nekem abban, hogy jól meséljem el.

---------------------------------------------------------------------------------------

Segíts befejezni a „Mi olyanok vagyunk, mint egy matriarchátus” című filmet

Ki vagyok, és mire gyűjtök

Ágnes Erőssnek hívnak. Földrajztudós vagyok, és az elmúlt években a kárpátaljai Gődényháza (Hudya) – egy kis magyar ajkú falu Ukrajnában, a Kárpátok lábánál, a román határ mentén – asszonyainak életét dokumentálom. Azért gyűjtök adományokat, hogy befejezhessek egy dokumentumfilmet róluk – egy projektet, amely tudományos kutatásként indult, majd olyanná nőtte ki magát, amit már nem tudok egy szakcikk keretei közé szorítani.

A jelenlegi helyzet

Gődényházán körülbelül 300 ember él – többségük nő, gyermek és idős ember. A falu férfiai évtizedek óta Magyarországra, Lengyelországba vagy Nyugat-Európába járnak dolgozni, míg az asszonyok otthon maradnak: nevelik a gyerekeket, maguk is dolgoznak, gondoskodnak az idősödő szülőkről, és fenntartják a háztartást, sőt magát a falut is. Az orosz–ukrán háború 2022-es teljes körűvé válása óta a családok helyzete még nehezebb. Bár Kárpátalját kevés rakétatámadás érte, a háború a mindennapok része. Azok a férfiak, akik el akarják kerülni a besorozást, elmentek, és nem térnek haza a családjukhoz. Mások időszakos védettséget élveznek, amelyet rendszeresen meg kell újítani. Így az asszonyok terhei tovább nőttek: a nehezebb mezőgazdasági munkák megszervezése, a család körüli teendők mind rájuk maradtak, miközben a család összetartása érdekében rendszeresen utaznak a gyerekekkel Magyarországra az édesapát látogatni.

A film, amelynek forgatását eredetileg 2021-ben kezdtük el, eredetileg az otthon élő nőkkel foglalkozott volna. Egy 40 perces dokumentumfilmet terveztünk egy jól ismert regionális jelenségről, a munkamigráció hatásáról egy kis kárpátaljai faluban. Mire 2022. februárjában elkészült az első változat, a háború mindent felforgatott, és a tervezett film már nem illett a valósághoz, amelyben ezek az asszonyok éltek. Ezért magam vettem kézbe a kamerát, és folytattam a munkát – 2023-ban interjúkat rögzítettem, 2024-ben telefonon folytattam a munkát, majd 2025-ben egy operatőrrel együtt forgattunk pár napot. Mára több évnyi anyag gyűlt össze, és az öt rendkívüli főszereplővel együtt szeretnénk, hogy a történetük és a falu története minél több emberhez eljusson.

Miért fontos ez nekem

Nem vagyok kárpátaljai, Magyarországon születtem, és mindig nagyvárosokban éltem. 2017-ben szinte véletlenül kerültem Gődényházára, és azonnal magával ragadott a falu hangulata. Azóta minden évben visszatértem, és úgy érzem, sikerült valódi kapcsolatokat kiépítenem az ott élő asszonyokkal. A velük készített interjúk és terepmunka alapján több tudományos cikket publikáltam, de a tudományos publikációk csak egy maroknyi szakembert érnek el. Nekem viszont meggyőződésem, hogy ezek az asszonyok, az életük, az akaraterejük, a humoruk, ahogyan összetartják az otthonukat és a közösséget, megérdemlik, hogy ennél sokkal többen lássák őket. Szeretném, szeretnénk, hogy ez a film az ő akaraterejüket, humorukat és az otthonuk, családjuk iránti szeretetüket vigye el a világba.

Mire fordítjuk az összegyűlt támogatást

A támogatások három célra kerülnek felhasználásra: a dokumentumfilm és a rövidfilm befejezésére (vágás és utómunka, hangkorrekció, valamint ukrán és spanyol feliratok, hogy a meglévő – néha technikailag nem tökéletes – anyagból végre kész alkotás születhessen); a film fesztiválokra való benevezésére (nevezési díjak, utazás stb.); valamint egy hatást keltő kampány kidolgozására és megvalósítására, amely a projekt egyik alappillére: közösségi vetítések szervezésére Kárpátalján, Európában és világszerte, hogy felhívjuk a figyelmet a vidéki perifériákon élők életére, és kidolgozzunk olyan programokat, amelyekkel felerősíthetjük ezeknek a nőknek a hangját nemzetközi színtéren.

Köszönet

Minden adomány, bármekkora legyen is, közelebb visz a film befejezéséhez, és szélesebb közönséghez juttathatja el az asszonyok hangját. Köszönöm, hogy hisztek abban, hogy a történetük megérdemli, hogy elmeséljék – és köszönöm, hogy segítetek abban, hogy jól elmeséljük.