Házat vennék
Házat vennék
Leírás
Sziasztok! :)
Mivel sajnos én minden jóból kiestem, amit az állam adni tud-43 éves vagyok, egyedülálló, ráadásul nő is, gyermekem nincs és mivel eltávolitották a méhem, nem is lehet- a banktól nem kapok annyi hitelt, hogy saját otthont vehessek, albérletben élek, így gondoltam, hátha így el tudom érni a legnagyobb álmom, hogy saját otthonom lehessen.:)
Nem saját döntés, hogy én vagyok a társadalom azon rétegének a képviselöje, aki csak dolgozik és adót fizet, cserébe nincs lehetősége semmire, és igen, tudom, hogy ez milyen szánalmasnak tűnik, de ha másnak nem, hát tapasztalatszerzésnek jó :)
Ha pedig sikerrel járok, csinálunk egy lakásavató bulit es valaki lakásgyüjtésébe én is beszállok ;)
Nem egyedük vagyok ebben a helyzetben, és tudom azt is, hogy nálam nehezebb helyzetben lévő embereknek, állatoknak és fontosabb célokra sem adakoznak az emberek, de ha meg sem próbálom, akkor nem mondhatom azt, hogy én mindent megtettem magamért amit lehetett.
Nyilván fogok kapni erre hiedeget-meleget, hiszen "bölcs" Lázár János mondá, akinek nincs semmije, annyit is ér, de Lázár János nem élte át a 2008-os gazdasági válságot, hogy elveszítse a lakását, amit hitelre vett, és tudott spórolni kastélyra, nekem sajnos nem lett volna gyomrom ahhoz, amit ő csinált :)
Ha valaki nem tud kedveset írni, legyen oly kedves, inkább ne írjon semmit!
Természetesen ha nem sikerült a kiírt cél szerinti összeget határidőre összeszedni, akkor mindenkinek visszaküldetem, amit adott, mert nekem nem a spejzolás a lényeg, hanem hogy lehessen egy saját otthonom.
In english :
Hello! :)
Since unfortunately I have lost out on all the good things that the state can give - I am 43 years old, single, and also a woman, I have no children and since I had my uterus removed, it is not possible - I can't get enough credit from the bank to buy my own home, I live in an apartment, so I thought, maybe this way I can achieve my biggest dream, to have my own home.:)
It is not my own decision that I am the representative of that segment of society that only works and pays taxes, and in return has no opportunity for anything, and yes, I know how pathetic this seems, but if not for others, then it is good for gaining experience :)
And if I succeed, we will have a housewarming party and I will join someone's housewarming collection ;)
I am not alone in this situation, and I also know that people do not donate to people in a more difficult situation than me, to animals, and to more important causes, but if I don't even try, then I can't say that I do everything I did what I could for myself.