💔 „A pokolból a nőiességbe – csak lezárni szeretném a múltat”

Gyerekkorom tele volt félelemmel, bántalmazással és fájdalommal. A szeretet helyett alkohol volt. A támogatás helyett megaláztatás és erőszak. Anyám mindig azt mondta, hogy megbánta, hogy megszült. Az iskolában mindig bajba kerültem, állandóan verekedtem. Otthon nem volt béke, nem volt biztonság. Évekig azt mondták nekem, hogy értéktelen vagyok – és el is kezdtem hinni benne.

Ennek ellenére mindig próbáltam segíteni másoknak. Mindenki más szükségleteit a sajátjaim elé helyeztem. És közben teljesen elvesztettem önmagamat.

2013-ban kórházba kerültem – az orvosok életveszélyes állapotot állapítottak meg. Két hetet töltöttem ott, és életmentő műtéten estem át.

De a dolgok nem lettek könnyebbek. Egy olyan férfival éltem házasságban, aki sokat ivott, erőszakos volt, és fizikailag és érzelmileg bántalmazott. A folyamatos trauma a mélypontra sodort. Öngyilkosságot kíséreltem meg. Senki sem tudta. Nem kértem segítséget – egyszerűen nem láttam kiutat.

2016-ban újabb életveszélyes helyzetbe kerültem – méhen kívüli terhességem volt, ami azonnali műtétet igényelt. Még több fájdalom. Még több seb – látható és rejtett egyaránt.

Végül megtaláltam az erőt, hogy elmenjek. Újabb kapcsolat következett, amely szintén mérgezőnek bizonyult – de ezúttal könnyebb volt elsétálni.

Mégis, soha nem éreztem úgy, hogy a biztonság, a nőiesség vagy a boldogság nekem való lenne. Mintha csak túlélném az életet, nem pedig élném.

Egészen a közelmúltig. Valaki lépett az életembe, aki miatt először éreztem magam szeretettnek, tiszteltnek és biztonságban – életemben először. Először érzem magam nőnek.

Újraépítem magam. Rendszeresen edzek a tornateremben, harcművészeteket gyakorlok, egészségesen étkezem. Gondoskodom a testemről és a lelkemről.

De a múlt még mindig rám néz a tükörből – a hegek, a felesleges bőr, állandó emlékeztetője annak a fájdalomnak és traumának, amit átéltem.

Arról álmodozom, hogy olyan műtétem lesz, amely segít végleg lezárni ezt a fejezetet.

Mert amikor a tükörbe nézek, nem akarom látni a fájdalom, a bántalmazás vagy a régi énem emlékeit.

Ez a műtét a gyógyulás szimbóluma lenne – egy tiszta lap, az utolsó lépés afelé, hogy szeressem magam, és teljes mértékben elfogadjam az új életet, amelyet olyan keményen megdolgoztam.

Nem hiúságból akarom ezt. Azért akarom, hogy végre teljes mértékben és szégyen nélkül szerethessem magam.

Ha meghatott ez a történet – kérlek, segíts nekem, hogy ez az álom valóra váljon.

Szívből köszönöm.

LadyM