id: r8pxm7

WHITE BUTTERFLY Charity Foundation

WHITE BUTTERFLY Charity Foundation

 
Dora Nagy

DE

Leírás

Régen úgy képzeltem az adakozást, hogy fiatalon még mi szorulunk támogatásra, felnőttként magunkat támogatjuk és éretten, révbe érve már talán jut másoknak is abból, ami nekünk van.

De szerencsére megtanultam, hogy ez mekkora butaság.


Dóra vagyok. Biológusként labor vezető a világ egyik legnagyobb nyomtatógyártó cégébe integrált orvos-diagnosztikai eszközt fejlesztő cégénél Münchenben. Nemzetközi cég lévén sokféle nemzetiségű kollégám van. Vannak, akik háború elől menekültek Ukrajnából és van, aki a világ egyik legbiztonságosabb szigetéről, Izlandról érkezett. Mindannyiuknak van okuk adakozni. Egyikük tudja, milyen nélkülözni, másikukat pedig országuk erős gazdaságának köszönhetően kicsi korától jótékonyságra tanították.

Tőlük tanultam meg, hogy milyen jó érzés adni.

Egyszer, nem sokkal karácsony előtt néhány kollégámmal elmentünk ételt osztani rászorulóknak. Gondoltam segíteni, egy kicsit adni jót fog tenni. De arra nem számítottam, hogy én mennyit kaphatok. Amit ott láttam, egymás számára idegen emberek egymáshoz közelebb érezték magukat, lehangolt emberek arca felderült és egyfajta csatorna nyílt azok között, akik más körülmények között soha nem beszéltek volna egymással. Valami különös boldogság telepedett a helyre. Varázslatos volt. Ami ott történt, azt nem lehet elfelejteni. Sorsfordító volt. Számomra biztosan és még ki tudja, hogy az ott jelen lévők közül hány embernek.

Miután végeztünk és haza indultam, fájdalmas ürességet éreztem és azt kívántam, bárcsak ne lenne későeste és még tovább tartana az ételosztás.


Így határoztam el, hogy nem akarok mással foglalkozni. Segíteni akarok másoknak mindenhol. Viszont nem tudok és nem is akarok választani, hogy ki kapjon segítséget. Túl sok a nélkülözés és túl nagy a gazdasági egyenlőtlenség a világon.

Mivel sosem tudtam kicsiben gondolkodni, ezért úgy döntöttem, pilóta leszek, aki segélycsomagokat szállít oda, ahol arra szükség van.

Tenni akarok valamit a világiért, hogy egy kicsit jobb hely legyen, egy kicsit több szeretet legyen, hogy csatornája lehessek a világban áramló szeretetnek, amiből soha nem lehet eleget adni.


Célom egy alapítvány létrehozása, amely teherszállító repülőgéppel juttat segélycsomagokat bárhová a világon.

Ehhez pilótaengedélyt kell szereznem. A csomagok szállításához többmotoros repülőre lesz szükség. A pilótaengedély körülbelül 4 millió forintba (10.000€) kerül és 1,5-2 évig tarthat megszerezni. A tananyag komoly, ezért csökkentem a munkaidőmet, ami a fizetésem csökkenésével jár és a tartalékaim felélésével. Emiatt van szükségem támogatásra. A meglévő tartalékom 2 évig fél állás mellett fedezi a kiadásaimat.

Szeretném, ha a pilóta képzés díjához kaphatnék támogatást.


Az álmom, hogy a vöröskereszt után a világ megismerjen még egy szimbólumot, ami mindig a segítséget jelenti majd. Az alapítvány szimbóluma a fehér pillangó lesz, a pillangó hatás miatt. Egyetlen apró jó szándék óriási hatással lehet a világ másik felén mások életére. A pillangó megrebbentette szárnyát egy müncheni ételosztáson és hatása ki tudja meddig fog elérni…


Hálásan köszönök minden segítséget és kívánom, hogy részesülj te is abban a boldogságban, amiben nekem lehetett részem az ételosztáskor. Kívánom, hogy ehhez egyszer én lehessek a segítségedre.

Még nincs leírás.

Még nincs leírás.

Az ismétlődő adományozás előnyei:
A szervező a támogatásod 100%-át megkapja – nem vonunk le díjat
Teljes mértékben te irányítasz – bármikor leállíthatod a támogatást, minden kötelezettség nélkül
A szervező teljes mértékben a munkájára koncentrálhat
Állandó hozzáférést kapsz a posztokhoz és egy külön elismeréshez
Nem kell emlékezned a következő befizetésekre
Könnyebb, mint gondolnád :)
Download apps
Töltse le a(z) 4fund.com mobilalkalmazást, és gyűjtsön a céljáért bárhol is jár!
Töltse le a(z) 4fund.com mobilalkalmazást, és gyűjtsön a céljáért bárhol is jár!

Hozzászólások

 
2500 karakter
Zrzutka - Brak zdjęć

Még nincs hozzászólás, legyen ön az első!