Hála Lilinek!
Hála Lilinek!
Leírás
Lilinek nem ez a valódi neve. De így fogom hívni, mert megérdemli, hogy megőrizhesse inkognitóját, sokat kockáztatott a társadalom érdekében.
Ő egy Juhász Péter Pál kiskorú áldozatai közül. Ő az, aki a rendelkezésünkre bocsátotta azokat a felvételeket, amit hihetetlenül bátran lementett Juhász Péter Pál számítógépéről. Ezekből tudhatta meg az ország, hogy mi zajlik valójában a Szőlő utcában. Ennek is a következménye a mára tucatnyi letartóztatott az ügyben.
Meggyőződésem szerint rengeteg ember szemét nyitotta fel ez az ügy, amivel Lili rengeteget tett hozzá a rendszerváltáshoz.
A történetét megismerheted Bábel Vilmos 444-en írt cikkéből, illetve az RTL Babák című műsorából is dokumentumfilm is. Ezeket megtalálod itt lent.
Lili soha nem kért semmit. És nem is kapott semmit sem a szenvedéseiért, sem azért az áldozatért amit ő hozott a társadalomért, miközben ő maga volt az áldozat.
Óriási kockázatot vállalt még a Fidesz elnyomó hatalma alatt, és bátran végigvitte a mindenki számára hihetetlen fontos ügyet.
Ezt a gyűjtést azért indítom, hogy háláljuk meg neki mindazt, amit köszönhetünk neki.
Meggyőződésem, hogy nem az összeg fog számítani számára, hanem az emberek számossága, akik jelzik támogatásukkal, hogy hálásak neki, és mellette állnak. Ezért ha csak 50 Ft-ot tudsz adni, annyival járulj hozzá, növeld a gyűjtésben résztvevők számát! Illetve az is nagy segítség, ha megosztod a támogatás linkjét minden ismerősöddel!
--
Lili sosem volt intézetis, az általános iskolájában hálózta be Juhász Péter Pál
https://444.hu/2026/02/03/lili-sosem-volt-intezetis-az-altalanos-iskolajaban-halozta-be-juhasz-peter-pal
RTL Babák
https://videa.hu/videok/hirek-politika/babak-2026-dokumentumfilm-rtl-awOCuhdVnRwksdZU
Köszönöm a bàtorsàgodat Lili hàla neked
Köszönjük a bátorságod! Sok ilyen bátor ember kellett a rendszerváltáshoz. Legyen boldog életed <3
Köszönet és hála Lilinek!
Köszönjük Lili a bátorságodat!