id: k97fpp

A szegregátumban élő gyerekek sorsa fájó téma.

A szegregátumban élő gyerekek sorsa fájó téma.

 
Rudolf Kutas

HU

Leírás

Kutas Rudolfnak hívnak nyugdíjas.16 éve Budapestről költöztem Átány községbe. Pár hét ittlétem alatt kezdtem tapasztalni, hogy a roma kissebség milyen élethelyzetben van. Elkezdtem foglalkozni a gyermekekkel, a nyárikonyhát kialakítottam egy közösségi területté. Iskola után a gyerekek örömmel jöttek hozzám. Közösen egymást segítve elkészítettük az aznap feladott házifeladatokat, és utána játszottunk. Társasjáték, gyöngyfüzes, kézműves foglalkozás, udvari játékok, stb. Sajnos a politika közbeszólt, mert a polgármester a gyermekek szüleit megy fenyegette, hogy ha hozzám járnak a gyerekeik nem kapnak közmunkát. igy aztán a gyerekek a sajnos a közös foglalkozásokról folyamatosan elmaradtak. majd nem mertek többé jönni. Párommal azért találtunk alkalmat mely alkalmakor tudtunk velük foglalkozni. Ilyen alkalom volt például a húsvét amikor tojás vadászatot rendeztünk nekik, vagy a gyermeknapi vetélkedő amit a művelődési ház igazgatójával előzetesen egyeztetve a művelődési ház kertjébe, a polgármester nem engedélyezett., igy írásos kérelmem alapján amit aláírásával engedélyezett kénytelenek voltunk a község re kultivált szeméttelepén megrendezni. Hosszan írhatnám még mi mindenben próbáltam segíteni az itt élő kissebséget, de jelenleg a megélhetésük a legnagyobb gond. Adományokból néha tudok ruhanemüket szereznem de ezzel nem igazán tudom az életminőségüket javítani. Az Önök által küldött összegből szeretném elsősorban a gyerekeket támogatni olyformában, hogy elvinni őket olyan helyekre ahol más környezeti hatások érik ezzel fejlődik az öntudatuk. Természetesen élelmezésre is kellene szánni bizonyos összeget mert a szüleinek nincs rendszeres jövedelme ezért előfordul, hogy napokig nem esznek. Továbbá olyan kreatív közösség formáló foglalkozásokra ami egy olyan összetartó közösséget hoz létre akik szeretnének felnőtként egy más életminőségben létezni.

Nagy a probléma és köszönettel erre kérem a segítségüket.

Kutas Rudolf

Átány Árpád vezér utca 6.

+36 30 140 1920

Az ismétlődő adományozás előnyei:
A szervező a támogatásod 100%-át megkapja – nem vonunk le díjat
Teljes mértékben te irányítasz – bármikor leállíthatod a támogatást, minden kötelezettség nélkül
A szervező teljes mértékben a munkájára koncentrálhat
Állandó hozzáférést kapsz a posztokhoz és egy külön elismeréshez
Nem kell emlékezned a következő befizetésekre
Könnyebb, mint gondolnád :)

Hozzászólások

 
2500 karakter
Zrzutka - Brak zdjęć

Még nincs hozzászólás, legyen ön az első!

A biztonságot helyezzük előtérbe. Ha bármilyen aggálya van, kérjük, jelentse ezt a fundraiser-t a következő használatával.