Ezt a fotót Nepálban készítették, ahol a fegyelem és az elszántság útja megkezdődött számomra. Barátaimmal együtt minden nap edzettünk, nem a kényelem kedvéért, hanem egy olyan jövőért, amelyben hittünk. Megtakarítottuk a saját pénzünket, és egy kis állami támogatással építettünk egy egyszerű parkot, hogy együtt edzhessünk. Nem volt nagy dolog, de áldozatvállalással, összefogással és reménnyel épült.

Soha nem csak magunkért edzettünk. Megnyitottuk a helyünket és a szívünket a 15–16 éves fiatalabb testvéreink előtt, motiválva őket, hogy az egészséget, a fegyelmet és a céltudatosságot válasszák. Nem csak azért, hogy csatlakozzanak a hadsereghez, hanem hogy erős életet és erős elmét építsenek ki maguknak.

Azok a napok rendkívül nehezek voltak. Voltak kimerültség, kétség és küzdelem pillanatai – de nem adtuk fel. A barátság lett az erőnk. A kemény munka lett a válaszunk. Ma ennek a küzdelemnek van értelme: az egyik barátom a brit hadseregben szolgál, egy másik a szingapúri hadseregben.

Az utam még nem ért véget. Az álmom, hogy a francia hadseregben szolgáljak. Hogy megvalósítsam ezt az álmot, hátrahagytam szülőföldemet, szüleimet és mindazt, amit szeretek, és Horvátországba jöttem. Itt egyedül állok, szembenézve a bizonytalansággal, de nem adom fel.

Ez nem csak egy álom – ez egy elkötelezettség. És a támogatásotokkal tovább fogok haladni.