Leírás
Segítsünk Levinek új életet építeni ❤️
Vannak pillanatok az életben, amikor egyik napról a másikra minden megváltozik. Amikor a jövő, amelyet addig biztosnak hittünk, hirtelen bizonytalanná válik, és csak a remény marad.
Szülőként számunkra ez a pillanat 2025. november 5-én érkezett el. Fiunk, Levi, mindössze 16 és fél évesen életveszélyes állapotban került kórházba. Néhány héttel korábban még egy életvidám, energikus fiú volt, aki imádott utazni, tele volt tervekkel és álmokkal.
A diagnózis lesújtó volt: pulmonális artériás hipertónia – egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség, amelynek egyetlen valódi esélyt jelentő kezelése a tüdőtranszplantáció volt.
Hosszú hónapok következtek tele félelemmel, reménnyel és küzdelemmel. Levi állapota 2026 nyarára kritikusra fordult, és végül sürgős státuszban került fel a transzplantációs várólistára.
július 21-én este megkezdődött a műtét.
Életünk leghosszabb éjszakája következett.
Másnap hajnalban érkezett a hír, amelyet soha nem fogunk elfelejteni:
A műtét sikeres volt.
Fiunk új esélyt kapott az életre.
Azóta azonban egy új, hosszú út kezdődött. A tüdőtranszplantáció után teljesen át kellett alakítanunk az otthonunkat és Levi környezetét annak érdekében, hogy biztonságos körülmények között gyógyulhasson és felépülhessen.
Szükségünk volt többek között:
tiszta, megfelelő környezet kialakítására
új bútorok beszerzésére
levegőtisztító berendezések és robotporszívó vásárlására
a folyamatosan szükséges higiéniai feltételek biztosítására
A kezelések és a kórházi időszak alatt minden egyes nap utaztunk Levihez. Az üzemanyag- és parkolási költségek önmagukban körülbelül havi 300.000 Ft terhet jelentettek számunkra.
Emellett Levi a transzplantáció miatt élete végéig gyógyszerek szedésére szorul, amelyek folyamatos, hosszú távú anyagi terhet jelentenek családunk számára.
Mindezek együttesen jelentős kihívást jelentenek számunkra.
Ezért fordulunk most Hozzátok segítségért.
A beérkező támogatásokat arra szeretnénk fordítani, hogy Levi számára biztosítani tudjuk a megfelelő, biztonságos életkörülményeket, fedezni tudjuk a felépülésével és kezelésével kapcsolatos költségeket, valamint hogy amikor az állapota engedi, megvalósíthassuk egyik legnagyobb álmát: eljuthasson arra a helyre, ahová mindig is vágyott.
Minden támogatás hozzájárul ahhoz, hogy Levi tovább építhesse az életét, visszakaphassa a mindennapjait, és újra tervekkel tekinthessen a jövőbe.
Hálásak vagyunk minden megosztásért, támogatásért és minden kedves szóért.
Köszönjük, hogy segítetek Levinek egy új életet felépíteni.
Levi szülei