Kedves barátaim

A nevem Tereza Jirková, és mint diplomás szociális munkás.

Örömmel vállaltam a kihívást, hogy egy adománygyűjtést vezessek hatvan gázai gyermek támogatására.

Ezeknek a háború és a kényszerű kitelepítés által érintett gyerekeknek szükségük van a segítségünkre. Hiszek abban, hogy minden gyermeknek joga van az oktatáshoz, és hálás vagyok, hogy hozzájárulhatok a jobb jövőjükhöz, még ha csak kis mértékben is.

A gázai szenvedés szívében, ahol minden sarkot a pusztulás jellemez, egy kis, szakadt sátorból rendkívüli fény ragyog. Ez a sátor nem csupán egy menedék, hanem a remény igazi iskolája. A nevem Asmaa Khalil Abu Mandeel (42), és tanárként dolgozom a Maghazi menekülttáborban. Amikor a háború sok gyereket megfosztott az oktatásától, úgy döntöttem, nem hagyom, hogy a félelem és a tudatlanság eméssze őket. Három másik tanárral együtt létrehoztunk egy kis rögtönzött iskolát - egy sátrat -, ahol korlátozott eszközökkel tanítjuk a gyerekeket. Régi táblákat használunk, és a földön ülünk, de elszántságunk töretlen.

Naponta hatvan gyermek tanul itt olvasni, írni és újra álmodni. A sátor azonban számos problémával küzd - beázik, és hiányoznak az asztalok, a füzetek és az áram. A gyerekek mégis nap mint nap reményteli szemekkel jönnek ide. Arról álmodozunk, hogy egy nap ez a sátor igazi tanteremmé alakuljon át - biztonságos, barátságos és mindennel felszerelt, amire a gyerekeknek szükségük van a tanuláshoz. Az Ön segítsége többet jelentene számunkra, mint az anyagi támogatás.

Reményt és jövőt jelentene hatvan gyermek számára, akiket a háború elszakított otthonuktól.

Adakozzon még ma a Remény Iskolájához, és adjon vissza erőt a gyerekeknek az élethez!

Kedves barátaink!

A nevem Tereza Jirkova, és mint végzős szociális munkás hallgató, örömmel fogadtam el a kihívást, hogy adománygyűjtést vezessek hatvan gázai gyermek támogatására. Ezeknek a háború és a kényszerű kitelepítés által érintett gyerekeknek szükségük van a segítségünkre.

Hiszek abban, hogy minden gyermeknek joga van az oktatáshoz, és hálás vagyok, hogy hozzájárulhatok a jobb jövőjükhöz, még ha csak egy kicsit is.

A gázai szenvedések közepette, ahol minden sarkon pusztulás tapasztalható, egy kis szakadt sátorból rendkívüli fény árad. Ez a sátor nem csupán egy menedék, hanem a remény igazi iskolája.

A nevem Asmaa Khalil Abu Mandeel (42), és tanárként dolgozom a Maghazi menekülttáborban.

Amikor a háború sok gyereket megfosztott az oktatástól, úgy döntöttem, nem hagyom, hogy a félelem és a tudatlanság feleméssze őket.

Három másik tanárral együtt létrehoztunk egy kis rögtönzött iskolát - egy sátrat, ahol korlátozott eszközökkel tanítjuk a gyerekeket. Régi táblákat használunk, és a földön ülünk, de elszántságunk töretlen.

Naponta hatvan gyermek tanul meg újra olvasni, írni és álmodni. A sátor azonban sok problémával küzd - beázik, nincsenek asztalok, füzetek és nincs áram. A gyerekek mégis nap mint nap reményteli szemekkel jönnek. Arról álmodozunk, hogy egy nap ez a sátor igazi tanteremmé válik - biztonságos, barátságos és mindennel felszerelt, amire a gyerekeknek szükségük van a tanuláshoz.

Az Ön segítsége többet jelentene számunkra, mint az anyagi támogatás.

Reményt és jövőt jelent hatvan gyermek számára, akiket a háború elszakított otthonuktól.

Adományozzon még ma a Remény Iskolájának, és adjon vissza erőt a gyerekeknek az élethez!