Kedves barátaim!

A nevem Tereza Jirková, szociális munkás diplomás vagyok.

Örömmel vállaltam azt a kihívást, hogy adománygyűjtést szervezzek hatvan gázai gyermek támogatására.

Ezek a gyermekek, akiket a háború és a kényszerű elvándorlás érintett, szükségük van a segítségünkre. Hiszem, hogy minden gyermeknek joga van az oktatáshoz, és hálás vagyok, hogy hozzájárulhatok a jobb jövőjükhöz, még ha csak kis mértékben is.

Gáza szenvedésének közepette, ahol minden sarkot a pusztítás jellemez, egy kis, kopott sátorból rendkívüli fény sugárzik. Ez a sátor nem csupán menedék, hanem egy igazi Remény Iskolája. A nevem Asmaa Khalil Abu Mandeel (42), és tanárként dolgozom a Maghazi menekülttáborban. Amikor a háború sok gyermeket megfosztott az oktatástól, elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy a félelem és a tudatlanság elnyelje őket. Három másik tanárral együtt létrehoztunk egy kis, rögtönzött iskolát – egy sátrat –, ahol korlátozott erőforrásokkal tanítjuk a gyermekeket. Régi táblákat használunk, és a földön ülünk, de elszántságunk töretlen.

Minden nap hatvan gyermek tanul itt olvasni, írni és újra álmodni. A sátor azonban számos problémával küzd: beázik, nincsenek asztalok, füzetek és áram. A gyerekek mégis nap mint nap reménnyel teli szemmel jönnek ide. Arról álmodozunk, hogy egy nap ezt a sátrat igazi tanteremmé alakítjuk – biztonságossá, barátságossá, és minden olyan felszereléssel ellátottá, amire a gyerekeknek a tanuláshoz szükségük van. Az Ön segítsége számunkra többet jelentene, mint puszta anyagi támogatás.

Reményt és jövőt jelentene hatvan gyermek számára, akiket a háború elszakított otthonuktól.

Támogassa még ma a Remény Iskoláját, és adja vissza a gyerekeknek az élethez szükséges erőt!

Kedves barátaim!

A nevem Tereza Jirková, és szociális munkásként örömmel vállaltam a feladatot, hogy adománygyűjtést szervezzek a gázai hatvan gyermek támogatására. Ezeknek a háborús konfliktus és kényszerű elüldözés által sújtott gyermekeknek szükségük van a segítségünkre.

Hiszem, hogy minden gyermeknek joga van az oktatáshoz, és hálás vagyok, hogy hozzájárulhatok jobb jövőjükhöz, még ha csak kis részben is.

Gáza szenvedéseinek közepette, ahol minden zugot a pusztulás jellemez, egy kis, szakadt sátorból szokatlan fény sugárzik. Ez a sátor nem csupán menedék, hanem valódi Remény Iskola.

A nevem Asmaa Khalil Abu Mandeel (42), és tanárként dolgozom a Maghazi menekülttáborban.

Amikor a háború sok gyermeket megfosztott az oktatástól, elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy a félelem és a tudatlanság elnyelje őket.

Három másik tanárnővel együtt létrehoztunk egy kis rögtönzött iskolát – egy sátrat, ahol korlátozott eszközökkel tanítjuk a gyerekeket. Régi táblákat használunk, és a földön ülünk, de elszántságunk megingathatatlan.

Minden nap hatvan gyermek tanul itt olvasni, írni és újra álmodni. A sátor azonban számos problémával küzd – beázik, nincsenek asztalok, füzetek és áram sem. Ennek ellenére a gyerekek nap mint nap reményteljes szemmel érkeznek. Arról álmodozunk, hogy egy nap ezt a sátrat igazi tanteremmé alakítjuk – biztonságossá, barátságossá és minden olyan felszereléssel ellátottá, amire a gyerekeknek a tanuláshoz szükségük van.

Segítségük számunkra többet jelent, mint puszta anyagi támogatás.

Reményt és jövőt jelentene az a hatvan gyermek számára, akiket a háború elszakított otthonaiktól.

Adományozzon még ma a Remény Iskolának, és adja vissza a gyerekeknek az életkedvet!