Kedves Barátaim!

Szeretnék beszámolni nektek az elmúlt néhány év eseményeiről, amelyek eredményeként elindítottuk a „Get Up, Sanyi!” kampányt, hogy szervezett keretet adjunk adományaitoknak és segítségeteknek. Két évbe telt, miután az első sokk után bezárkóztam és küzdöttem, mire eljutottam oda, hogy nyíltan beszéljek az állapotomról és segítséget kérjek tőletek.

2023 áprilisában, minden előjel nélkül, életem legszörnyűbb eseménye történt: gerincvelő-stroke. Órákig toltak hordágyon a szegedi klinika sürgősségi osztályán, próbálva kideríteni, mi okozta, hogy a köldöktől lefelé nem tudtam mozgatni a lábaimat és a medencémet; soha nem voltam még ennyire tehetetlen. Számtalan teszt és vizsgálat következett, és nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik. Azt hittem, csak egy rossz álom, és mindjárt fel fogok ébredni. Sajnos nem ébredtem fel a rémálomból, és még nagyobb sokkot kaptam, amikor azt mondták, hogy egyszerűen nem találták meg az okot. Minden véreredményem normális volt, az MRI és az ultrahang sem mutatott semmit, amit az orvosaim okként tudtak volna megállapítani.

Felvettek a neurorehabilitációs osztályra, ahol megkezdtem a traumám utáni mentális és fizikai rehabilitációt. Négy hónapot töltöttem az osztály orvosaival, gyógytornászaival és ápolóival, ezalatt szembesültem azzal a ténnyel, hogy életem talán legnehezebb időszakába lépek: meg kell tanulnom egy másik életmódot, segédeszközökkel és kiegészítőkkel mozogni – és megbirkózni a helyzettel. Közben természetesen képtelen voltam elfogadni, hogy az élet így kiszorított a pályáról.

Teljesen más emberként éltem meg az 50. születésnapomat

Úton voltam, a boldogságot kerestem, az örömöt hajszoltam, élveztem a függetlenségemet, és zenészként sok értékes emberrel vettem körül magam. Több mint egy évtizeddel a zenekarom mellett töltött idő után a dolgok kezdtek rendeződni, és végre megvettem a saját lakásomat, amelyet saját kezemmel újítottam fel, majd a sors közbeszólt, és közölte velem, hogy más tervei vannak.

Az első néhány hónaptól kezdve mindennap hihetetlenül keményen küzdöttem.

4 hónapos szegedi kórházi tartózkodás után áthelyeztek a budapesti Országos Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetbe, amely egy gerincsérülésekre szakosodott intézet. Itt felkészítettek a kerekesszékes életre, megtanítottak mindenre, amire egy kerekesszékesnek szüksége van az élethez, amíg újra a saját lábára nem állhat. Megtanultam az önkatéterezést, kaptam egy ortézist, amely lehetővé teszi a napi ajánlott felállást. Barátaim és családom rengeteg energiát fektettek abba, hogy megkönnyítsék a mindennapjaimat: minden nap meglátogattak Szegeden, Pesten pedig hetente 2-3 alkalommal megpróbálták a kezemet fogni, és nem engedték, hogy lefelé csússzak. Sajnos időközben elvesztettem az édesapámat, és nem tudtam személyesen elbúcsúzni tőle. 2023 decemberében engedték haza Budapestről, és ezzel új kérdésekkel kellett szembenéznem: akadálymentes-e a lakásom, képes vagyok-e elvégezni a mindennapi élethez szükséges mozgásokat, befér-e egyáltalán a fürdőszoba ajtaján, stb. Olyan dolgok, amiket mások el sem tudnak képzelni, hatalmas akadályt jelentettek számomra, és be kell vallanom, hogy ma már olyan dolgokat is gond nélkül meg tudok csinálni, amik eleinte lehetetlennek tűntek.

Annak ellenére, hogy az életem a feje tetejére állt, nagyon bíztam abban, hogy valahol a világon létezik egy csodaszer, ami segíthet rajtam.

Közhelynek hangzik, de az emberi kapcsolatok valóban a legértékesebb kincsünk. Egy volt zenész kollégám, aki véletlenül neurológus, hallott rólam, és minden tudását és kapcsolati hálóját latba vetette, hogy segítsen nekem megismerni a gerincvelő-sérülések kezelésével kapcsolatos nemzetközi kutatásokat. Odaadott egy eszközt, amelyet a gerincvelőm kemény membránjába ültettek be, és amely elektromos impulzusokat továbbít a gerincvelő sérült, de még regenerálódásra képes részébe, így felgyorsítva az idegsejtek gyógyulását. A gerincvelő-stimulátor beültetése óta új mozgást és erőt érzek a lábaimban, amit a gyógytornászom is megerősített. Az otthoni segítség elengedhetetlen, a napi mozgást és a testmozgást nem lehet elhanyagolni; a klinikán megismert szakemberek rendkívül elkötelezettek abban, hogy segítsenek nekem, gyakran a lehetőségeiken túl is.

Barátaim mellett nagy szerencsém van, hogy olyan főnököm van, aki eltűrte a majdnem egyéves távollétemet, és 2024 nyarán visszahívott dolgozni. Bár csak részmunkaidőben, de visszatértem régi kollégáimhoz, és igyekszem kivenni a részemet a munkából. Ez hatalmas segítség számomra, mivel a folyamatos gyógyszeres kezelés, a katéterek, a felnőtt pelenkák és a fertőtlenítőszerek költségeit éppen csak fedezi a rokkantsági nyugdíjam, amelyet 75%-os rokkantság alapján kapok. Pénzt kell találnom a lakásom fenntartására és heti 3 fizikoterápiás kezelésre, hogy ne romoljon tovább az állapotom.

De valahogy mindig van egy reménysugár.

Most is úgy tűnik, hogy egy terápia, amelyre egy hasonló amerikai zenész esetében figyeltem fel, reményt ad. Jesse Malin is gerincvelő-stroke-ot kapott 2023-ban – egy hónappal később –, és hozzám hasonlóan ő is elvesztette a deréktól lefelé terjedő funkcióit. Egy barátom olvasta a történetét a Rolling Stone magazinban, és elküldte nekem. Felvettem vele a kapcsolatot, és ő mesélt nekem azokról a terápiákról, amelyeken átesett, és arról, hogy mit tervez. Megdöbbentem, amikor bejelentette, hogy 2024 decemberében visszatér a koncertekre. Az ő javaslatára felkerestem egy argentin klinikát, ahol Jesset hónapokig kezelték, és újra lábra állították. Természetesen ő sem tud már maratont futni, de járókerettel felállt, és megköszönte a jótékonysági koncertjére összegyűlt embereknek a támogatásukat. A klinika őssejtkezelést alkalmaz, és 20 éves tapasztalattal rendelkezik a korábban járni képtelen emberek életminőségének javításában.

2024 karácsonyára reménykedem, és a klinika orvosával folytatott interjú után várom a klinika válaszát a Buenos Aires-i hat hónapos kezelés pénzügyi vonatkozásairól.

Mivel az én és a hozzám közel állók hite hatalmas, nem fogjuk elszalasztani ezt a lehetőséget. Elszántak vagyunk, hogy újra talpra álljak és visszatérjek a színpadra. Mert ez számomra mindig is a szabadságot jelentette.

Kedves barátaim! Köszönöm, hogy időt szántatok a történetem elolvasására, és alig várom, hogy a jövőben együtt dolgozhassunk!

Szeretettel, Kecskeméti Sanyi