Segíts visszaadni Miának az életét és reményeit!
Segíts visszaadni Miának az életét és reményeit!
Leírás
Miának megvolt mindene...majdnem.
Egy vidéki kis kávézót vezetett, büszke édesanya volt, de nem bírt tovább bántalmazó kapcsolatban élni, és amikor végre összeszedte a bátorságát, öt éve elvált.
15 év testi-lelki abúzus nem volt elég, amikor kiderült, hogy férje rákos, még három évig mellette maradt, amíg az felépült.
Azt hitte, már csak jobb lehet ezután. Nem bánta, hogy egyedül maradt kamasz lányával, jelzáloghitellel, a vállalkozással a covid alatt, küzdött rendületlenül, de hiába! A válás elvitte a kis kávézót, ahol az évek alatt igazi közösséget teremtett, gyűjtéseket szervezett a kóbor macskák ivartalanítására, akiket etetett, ételt adott a rászorulóknak, kiállításokat szervezett a helyi művészeknek, karácsonyi vásárt szervezett a pandémia alatt, hogy felvidítsa a helyi közösséget...
Úgy érezte, minden amit oly lelkesen épített, odalett. Próbált mozgásban maradni, azonnal munkába állt, de a megtakarításai hamar elégtek.
Mia ma, öt évvel később, két állást vállalva is csak a túlélésért dolgozik, nem hogy félretenni nem tud az álmára, hogy újra valami kreatív és jószolgálati vállalkozást indítson, de a számláit fizetni is komoly gondot jelent. Ez teljesen felemészti. Árulja a házat, amiben él, és az az álma, hogy a ráeső részből dél-Olaszországba költözik és újrakezdi az életét, de ez az öt év hiábavaló küzdelem megtörte, akármilyen erős is. Mindig másokért harcolt és támogatta az önmegvalósító NŐ társait, de most elfáradt.
Ha tudsz segíteni ennek a bátor nőnek visszakapni az életét és az önbecsülését, kérlek, tedd meg!
EZ A NŐ ÉN VAGYOK
Támogass egy kis vállakozáshoz szükséges tőke összegyűjtésében!
Szeretettel,
Mia