A fiaim tanulmányaira és sportolási előrelépésére
A fiaim tanulmányaira és sportolási előrelépésére
Leírás
Üdvözlök mindenkit. A nevem Tóth János és jelenleg Rehabilitációs ellátásban részesülők. Több betegségem is van, melybe 4 évvel ezelőtt majdnem belehaltam. Van két gyönyörű fiam, az egyik 9-ik osztályos gimnazista és egy 13 éves 7-ik évfolyamos diák. A nagyobb kitűnő tanuló és egyetemre készül a másik pedig az egyik Nb1-es csapat utánpótlásában focizik. Támogatásuk anyagi helyzetem miatt korlátozott így ezért kérek segítséget. Aki azt hinné hogy csaló vagyok annak orvosi papírokat is tudok mutatni. Minden segítséget megköszönök. Ha segítesz örökké hálás leszek. Szép napot, köszönöm hogy elolvastad🙂
Azt elfelejtettem hogy az adománynak nem kizárólag anyagi érdekeltsége van hanem az szeretném ha minél jobb minőségben élvezhessék a gyerekek a sportot és természetesen támogatnám a csapatot és a sportolni vágyó tehetséges helyi gyerekeket is akiknek sajnos semmilyen lehetősége nincs arra hogy legalább eljussanak egy sporteseményre!