Leírás

(English version below)


💔 Segítsünk Málnának, hogy 2027. január 12-én Barcelonában megoperálhassák!

A műtét ára 5100 euró, az utána következő fél éves rehabilitáció költsége pedig mintegy 3600 euró (6 x 220 ezer forint) – így összesen 8700 eurót kell összegyűjtenünk.


Málna ötéves, és egy olyan betegséggel, Arthogryposis multiplexszel (AMC) él, amely jelentősen akadályozza a mozgását: a lábát nem tudja teljesen kinyújtani, nehezen mozgatja a karját, a csuklója kötött, az ujjait pedig csak korlátozottan tudja használni. A betegség okozta rendellenes izomfeszülés miatt egyre nagyobb a kockázata annak is, hogy gerincferdülés alakul ki nála.


Málna hamarosan iskolába megy, és most egy különleges lehetőség nyílt meg előtte: egy speciális műtéti beavatkozás a letapadt szövetek felszabadításával utat nyithat számára a könnyebb mozgás és a nagyobb önállóság felé.


A család 2026 decemberéig be kell fizesse a műtét 5100 eurós költségét, máskülönben Málna elveszíti ezt a lehetőséget. Ráadásul ahhoz, hogy a műtét után Málna megtanulja a helyes mozgást, legalább fél évnyi intenzív terápiára is szükség lesz. Ennek költsége havonta 220 ezer forint - ami átszámítva további mintegy 3600 eurós kiadást jelent.


🙏 Ha akár csak néhány euróval is hozzá tudsz járulni, Málna annyival is közelebb jut Barcelonához – és ahhoz, hogy az iskolát nagyobb önállósággal kezdhesse meg.


Kérlek, segíts Málnának, hogy ne kelljen lemondania erről a lehetőségről! 💗


* * * * * *


ENGLISH:


💔 Help Málna get to Barcelona for her surgery on 12 January 2027!

The surgery costs €5,100, and the six months of rehabilitation that follow will cost approximately €3,600 (220,000 HUF × 6). This means we need to raise a total of €8,700.


Málna is five years old and lives with arthrogryposis multiplex congenita (AMC), a condition that significantly affects her mobility: she cannot fully straighten her legs, has difficulty moving her arms, her wrists are stiff, and she has limited use of her fingers. Due to the abnormal muscle tension caused by her condition, there is also an increasing risk that she will develop scoliosis.


Málna will soon start school, and a special opportunity has now opened up for her: a specialised surgical procedure that may release the tight, adhered tissues and help her move more freely and become more independent.


Her family must pay the €5,100 surgery fee by December 2026, otherwise Málna will lose this opportunity. In addition, after the surgery, Málna will need at least six months of intensive therapy to learn how to move correctly. This therapy costs HUF 220,000 per month, which amounts to an additional expense of approximately €3,600.


🙏 Even a small donation can bring Málna one step closer to Barcelona – and closer to starting school with greater independence.


Please help Málna so that she does not have to give up this opportunity! 💗

Hozzászólások

 
2500 karakter
Zrzutka - Brak zdjęć

Még nincs hozzászólás, legyen ön az első!

A biztonságot helyezzük előtérbe. Ha bármilyen aggálya van, kérjük, jelentse ezt a fundraiser-t a következő használatával.