Összefogás a kitörés filmért
Összefogás a kitörés filmért
Mit gyűjt ma?
Leírás
Tisztelt Érdeklődők!
Az első, 1997-es Buda Várában megszervezett megemlékezés óta, emléktúrák szervezésével, veteránokkal készített értékmentő riportok készítésének, katonasírok feltárásának és ápolásának szenteltem életem. Szeretett fővárosunk méltatlanul elfeledett katonahőseiről és vértanú papjairól - egy remek bajtársi közösség támogatásával - hiánypótló könyvet írtam, s jelentettem meg 2021-ben. Ezt követően elérkezettnek láttam az időt, hogy bajtársaimmal egy törvényesen működő egyesületben folytassuk értékmentő és érték teremtő tevékenységünket. Szeretnénk egy visszaemlékezéseken, dokumentált eseményeken, történetek alapján egy filmet készíteni szeretett fővárosunk ostromának védelmi harcaiban, majd - a történelmünk egyik legreménytelenebb katonai vállalkozásában -, a kitörésben részt vett magyar katonáinkról. Nagyjából 40 könyvből vannak részletek, néhol fél oldal, máshol több oldalon át jobbnál-jobb visszaemlékezések. Ezekből szeretnénk összegyúrni egy jó, hiteles forgatókönyvet, majd ez alapján leforgatni egy harci cselekményekben gazdag játékfilmet. A lényege, hogy a méltatlanul elfeledett magyar katonáink hősiességét, kemény küzdelmét bemutathassuk. Helyére tenni, pontosabban lemosni azt a sok gyalázatot, hazugságot, amit hosszú évtizedeken át rákentek idegenlelkületű megmondóemberek. Nagyjából 4-6 főszereplője lenne a filmnek, hogy ne legyen elaprózva, s követhető legyen. Ezért kb.40 visszaemlékezést gyúrnánk ebbe a pár főszereplő történetébe. Emellett szeretnénk megemlékezni a meggyalázott nőkről, a vértanú papjainkról és a harci cselekményekben életüket vesztett civilekről.
2023 januárjában forgattuk az első felvételeket a Budai-hegyekben. Pályázati kisfilmünkkel sikerült eljutnunk a Nemzeti Filmintézet vezetőségéhez, akiktől ígéreteket kaptunk e film megvalósításához. Sajnos, azóta rá kellett döbbennünk, hogy az üres szavakon kívül, mást nem kapunk. Ezért szeretnénk e kisfilmünkkel kilépni a nyilvánosság elé, hogy lássák, átérezzék a magyar emberek, hogy a családi albumainkban féltve őrzött katonaképekről visszaköszönő egykori hőseinkről, helytállásukról megemlékezzünk. Elmondhassuk, bemutathassuk az ő sorsukat a második világégésben. Ennyivel tartozunk nekik. Közös összefogással, segítséggel, bármilyen támogatással, sikerre vihetjük ezt az álmunk.
Bízunk abban, hogy van lelki azonosulása, együttérzése a szeretett fővárosunk védelmi harcaiban részt vett katonáinkkal. Reménykedünk, hogy közös összefogással megvalósulhat e közös álmunk.
Köszönettel: a "Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület"
Bankszámlaszám: HU41 1171 4044 2143 8974 0000 0000
Még nincs leírás.