Több mint tíz éve. Ennyi idő telt el azóta, hogy a feleségem utoljára látta a szüleit, és a gyerekeink utoljára ölelték meg a nagyszüleiket; sőt, a legfiatalabbak még soha nem látták őket személyesen. Egy teljes évtized telt el, nem saját döntésünkből, hanem olyan körülmények miatt, amelyekre nincs befolyásunk.

Az utunk egyáltalán nem volt könnyű. 2023-ban el kellett hagynunk az Egyesült Államokat, amikor elutasították a zöldkártyámat, így kénytelenek voltunk új életet kezdeni Portugáliában. Azóta a feleségem a lassú és bonyolult jogi eljárással küzd, hogy megszerezze a tartózkodási engedélyét. És bár itt építettünk fel egy életet, egy dolog mindig hiányzott: a család.

Régóta arról álmodozunk, hogy meglátogatjuk a feleségem szüleit Tjumenben, Oroszországban, de a háború és annak következményei miatt minden hihetetlenül bonyolulttá vált. A Portugáliából Tjumenbe tartó járatok ma már felháborítóan drágák: négyünknek többmint 8 000 euróbakerülnének. Maga az útvonal is bonyolult – Portugáliából Isztambulba, onnan Moszkvába, végül Tjumenbe repülünk –, de az, hogy nem mehetünk el, érzelmileg még nagyobb terhet jelent.

Gyerekeink úgy nőttek fel, hogy a videohívásokon kívül nem ismerik a nagyszüleiket. Feleségem évek óta vágyik arra, hogy újra láthassa szüleit, megölelhesse őket, és olyan pillanatokat élhessen át velük, amelyeket semmilyen képernyő sem pótolhat. Ez nem csupán egy utazás; ez egy lehetőség arra, hogy újra összekapcsolódjunk, meggyógyuljunk, és emlékeztessük családunkat arra, hogy a távolság és a nehézségek ellenére a szeretet kitart.

Támogatást kérünk, hogy ez az újraegyesülés megvalósulhasson. Minden adomány, minden megosztás, minden kedves szó közelebb visz minket ahhoz, hogy végre áthidaljuk ezt a fájdalmas szakadékot. Ha bármilyen módon tudtok segíteni, az számunkra a világot jelentené.

Szívünk mélyéből köszönjük.