Üdvözlet! Kicsit kínos segítséget kérni, de nincs más választásom. Talán a történetem meggyőz benneteket arról, hogy adományozzatok bármilyen összeget, amit csak akartok. Szánjatok rá 5 percet, és olvassátok el a történetemet. 1997-ben, egy júliusi napon születtem egy olyan családba, amely kívülről tökéletesnek tűnik…de valójában egy rémálom volt: egy nővéremet évekig bántalmazta az erőszakos, alkoholista apánk, aki szinte minden nap megvert minket; anyánk pedig már rokkant volt. Elmenekültünk otthonról, és Olaszország-szerte házról házra vándoroltunk, hogy elkerüljük apám terrorját; jártunk gyermekotthonokban, menedékházakban, a Caritasnál és egyesületeknél ettünk… meleg víz és gáz nélkül éltünk… nem a saját ruháinkat viseltük… De semmi sem állított meg minket! Már fiúkorom óta keményen dolgoztam, és mindent csináltam! Pincértől kezdve munkáson és futáron át recepciósig, raktárosig, villanyszerelő-segédig… iskolába is jártam, és bár nehezen, de megszereztem a könyvelői érettségit! Mindig igyekeztem reményt adni anyámnak, saját zsebből fizettem ki a jogosítványomat, és biciklivel jártam dolgozni, majd spóroltam, és vettem egy autót...Anyám a 280 eurós rokkantsági nyugdíjával segített nekem, de sok egészségügyi problémája volt: egyik karja megbénult, pacemakert kellett viselnie, és éveken át tartó dialízis után végül transzplantáción esett át. Mindig megtettem, amit tudtam, és minden nap felkeltem...Rokonok nélkül… barátok nélkül és… szeretet nélkül… de most… már nem bírom tovább… egy sötét limbusban vagyok… pszichiátriai segítséget kapok… térden állok, és nem tudok többé felállni…a kiadások elborítanak, és az adósságok halmozódnak… nem tudok erős lenni… nincsenek barátaim… nincsenek rokonok… nincs semmim… mégis minden nap felkelek, és megpróbálok talpon maradni… nem dohányzom, nem drogozom, és nem iszom alkoholt. Nem adom meg magam bizonyos kísértéseknek. Koldulni a végső menedék… ez olyasmi, amit soha nem tennék… és mégis… itt vagyok… annyi mindent el kellene mesélnem, talán évekig beszélnék, de csendben maradok… az összeg, amit kérek, arra szolgál, hogy lélegzethez jussak…oxigénre… hogy kifizessem a számlákat, bevásároljak, karbantartassam az autót, és félretegyek belőle… hogy lélegezhessek, hogy összeszedjem magam és újra talpra álljak! Hogy újra munkát kereshessek! Miután fedeztem a kiadásaimat, újra felemelt fejjel adhassam be az önéletrajzomat! Az összeg…nem tudom, hogy sok-e vagy kevés, de számomra… ez az egyetlen módja annak, hogy lélegezzek, fizessek és továbbmenjek, nyílt szívvel… és amennyit is érhet ez… köszönöm nektek. Köszönöm, és bocsássatok meg… ha kapcsolatba akartok lépni velem, és többet szeretnétek tudni, akár csak beszélgetni… nyugodtan tegyétek.