Az enyém nem gyermekkor volt, hanem korai küzdelem a túlélésért. Szegénység által jellemzett családba születtem, a korai évek emléke a lemondás és a szükségletek állandó hiánya. A nagyszüleim háza hamarosan a menedékünkké vált, egy olyan hellyé, ahol a nehézségek közepette próbáltunk némi stabilitást találni, amit hamarosan megtört apám letartóztatása egy szörnyű bűncselekmény miatt, ami örökre megrázta a családomat.

Ettől kezdve az életünk zárt ajtók és ellenséges kezek sorozata volt. Az apácák otthona, amelynek a védelem helyének kellett volna lennie, a fájdalom és a rossz bánásmód újabb forrásává vált. Az új család nevelése hamarosan a verések és a félelem rémálmává vált, ami arra kényszerített bennünket, hogy ismét elmeneküljünk, és kétségbeesetten visszatérjünk az egyetlen látszólagos otthonhoz, amit ismertünk: a nagyszüleinkhez.

A serdülőkor egy új, gyötrő gyászt hozott magával: nagyapám elvesztését. A zsenge 14 éves koromban nemcsak a gyásszal szembesültem, hanem az adósság terhével is, amely törékeny létünket nyomasztotta. Habozás nélkül, fogcsikorgatva kezdtem el dolgozni, és megpróbáltam jövőt építeni egy ilyen ingatag alapra.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a kitartás és az áldozatvállalás meghozza gyümölcsét. De a világjárvány mindent elsöpört. A nagymamám betegsége arra kényszerített, hogy otthagyjam a munkámat, hogy gondoskodhassak róla, és azóta a gyógyulás csak délibáb. Ma a munka bizonytalan, a jövedelem csekély, és abban a házban élek, amely a nagymamámé volt, egy olyan házban, amelyet a gyermekei most azzal fenyegetnek, hogy elveszik tőlünk.

De a harcom nem csak engem érint. A nővéremet és két gyermekét látom vendégül, akik egy bántalmazó partner elől menekültek. A legnagyobb félelmem az, hogy biztonságos ház nélkül a szociális szolgálat elveheti őket tőlünk. Ezek az ártatlan gyerekek, akiket már megsebzett a szenvedés, megérdemelnek egy békés jövőt, egy helyet, amit valóban otthonuknak nevezhetnek.

Ma szívemmel a kezemben fordulok Önökhöz. Minden egyes adományotok, még a legkisebb is, különbséget tehet a kétségbeesés és a remény között. Az Önök segítsége tető alá hozhat minket, biztonságos menedéket nyújthat ezeknek a gyerekeknek, és esélyt adhat arra, hogy újjáépítsük az életünket. Kérem, nyissák meg szívüket, és nyújtsanak segítő kezet. Szívből köszönöm nagylelkűségüket.