Who I am, and what I'm raising funds for

My name is Ágnes Erőss. I'm a geographer, and for the past several years I've been documenting the lives of Hungarian ethnic minority women in Gődényháza/Hudya, a small village in Transcarpathia, Ukraine tucked against the Carpathian mountains on the border with Romania. I'm raising funds to finish a documentary film about them — a project that started as a piece of academic research and grew into something I can no longer keep inside a journal article.

The situation right now

Gődényháza/Hudya is home to about 300 people — mostly women, children, and the elderly. For decades, men from the village have crossed the border to work in Hungary, Poland, Czechia or Western Europe while women typically stayed behind: raising children, work, caring for aging parents, keeping the household and the village itself running. Since Russia's full-scale invasion in 2022, that pattern has hardened: Men who don't want to be drafted simply left and don't come home. The women's workload has signifcantly grown, and many now travel back and forth across the border themselves, bringing their children to see fathers who can't return.

We started filming in 2021, expecting a straightforward 40-minute documentary about a familiar regional phenomenon: the impact of transnational labour migration in a small ethnic minority community in Transcarpathia. By the time we had a rough cut in February 2022, the war had upended everything, and the film we had planned no longer matched the reality these women were living. So I picked up a camera myself and kept going — interviews in 2023, phone footage and audio in 2024, and with a cinematogrpaher in 2025. I now have years of material, five remarkable protagonists, and a story that still isn't finished, because their story isn't finished either.

Why this matters to me

I'm not from a village — I grew up in Budapest, and have lived in several cities in Europe. In 2017 I wandered into Hudya almost by accident, and I was mesmeized at first sight by its beauty. I kept coming back, year after year, building real relationships with the women there. I've written about them for academic audiences, but academic publications reach a handful of specialists. These women — and the questions their lives raise about work, migration, and what it means to hold a family and a community together often without a "real job" or a regular wage — deserve to be seen by far more people than that. I want this film to carry their will-power, humor, and love for their homes and families into the world.

What the funds will be used for

The contributions will go toward three things: finishing the documentary and the short film (editing and post-production, sound correction and sound design, and subtitles in Ukrainian and Spanish, so the existing footage — some of it technically imperfect — can finally become a finished piece of work); the film's entry into festival cycles (submission fees, travel, etc.); and the development and implementation of an impact campaign, a core part of the project, consisting of community screenings in several locations across Transcarpathia, Europe, and worldwide to raise awareness about life in these rural peripheries and identifying steps to be made to aplify their voices.

Thank you

Every contribution, whatever its size, brings this film closer to completion and these women's voices closer to an audience beyond their village, beyond Ukraine, beyond academia. Thank you for believing that their story is worth telling — and for helping me tell it well.

---------------------------------------------------------------------------------------

Segíts befejezni a "Mi olyanok vagyunk, mint egy matriarchátus" című filmet

Ki vagyok, és mire gyűjtök

Erőss Ágnesnek hívnak. Geográfus vagyok, és az elmúlt években a kárpátaljai Gődényháza (Hudya) – egy kis magyar ajkú falu Ukrajnában, a Kárpátok lábánál, a román határ mentén – asszonyainak életét dokumentálom. Azért gyűjtök adományokat, hogy befejezhessek egy dokumentumfilmet róluk – egy projektet, amely tudományos kutatásként indult, majd olyanná nőtte ki magát, amit már nem tudok egy szakcikk keretei közé szorítani.

A jelenlegi helyzet

Gődényházán körülbelül 300 ember él – többségük nő, gyermek és idős ember. A falu férfiai évtizedek óta Magyarországra, Lengyelországba, vagy Nyugat-Európába járnak dolgozni, míg az asszonyok otthon maradnak: nevelik a gyerekeket, maguk is dolgoznak, gondoskodnak az idősödő szülőkről, és fenntartják a háztartást, sőt magát a falut is. Az orosz-ukrán háború 2022-es teljes körűvé válása óta a családok helyzete még nehezebb. Habár Kárpátalját kevés rakétatámadás érte, a háború a mindennapok része. Azok a férfiak, akik el akarják kerülni a besorozást elmentek és nem utaznak haza a családhoz. Mások időszakos védettséget élveznek, amit rendszeresen meg kell újítani. Így az asszonyok terhei tovább nőttek: a nehezebb agrármunkák megszervezése, a család körüli teendők mind rájuk maradtak, miközben a család összetartása érdekében rendszeresen utaznak a gyerekekkel Magyarországra az édesapát látogatni.

A film, amit eredetileg 2021-ben kezdtünk forgatni, eredetilegaz otthon élő nőkkel foglalkozott volna. 40 perces dokumentumfilmet terveztünk egy jól ismert regionális jelenségről, a munkamigráció hatásáról egy kis kárpátaljai faluban. Mire 2022. februárjában elkészült az első változat, a háború mindent felforgatott, és a tervezett film már nem illett a valósághoz, amelyben ezek az asszonyok éltek. Ezért magam vettem kézbe a kamerát, és folytattam a munkát – interjúkat rögzítettem 2023-ban, telefonnal folytattam a munkát 2024-ben, majd 2025-ben egy operatőrrel együtt forgattunk pár napot. Mára összegyűlt több év anyaga, és az öt rendkívüli főszereplővel együtt szeretnénk, hogy a történetük és a falu története minél több emberhez érjen el.

Miért fontos ez nekem

Nem vagyok kárpátaljai, Magyarországon születtem és mindig nagy városokban éltem. 2017-ben szinte véletlenül vetődtem Gődényházára és rögtön megfogott a falu hangulata. Attól kezdve minden évben visszatértem és úgy érzem sikerült valódi kapcsolatokat építenem az ott élő asszonyokkal. A velük készített interjúk és terepmunka alapján több tudományos cikket publikáltam, de a tudományos publikációk csak egy maroknyi szakembert érnek el. Nekem viszont meggyőződésem, hogy ezek az asszonyok, az életük, az akaraterejük, a humoruk, ahogyan összertartják az otthonukat, és a közösséget, megérdemlik, hogy ennél sokkal többen lássák őket. Azt szeretném, azt szeretnénk, hogy ez a film az ő akaraterejüket, humorukat és az otthonuk, családjuk iránti szeretetüket vigye el a világba.

Mire fordítjuk az összegyűlt támogatást

A támogatások három célra mennek: a dokumentumfilm és a rövidfilm befejezésére (vágás és utómunka, hangkorrekció, valamint ukrán és spanyol feliratok, hogy a meglévő – néha technikailag nem tökéletes – anyagból végre kész alkotás születhessen); a film fesztiválokra való benevezésére (nevezési díjak, utazás stb.); valamint egy impact kampány kidolgozására és megvalósítására, ami a projekt egyik alappillére: közösségi vetítések szervezésére Kárpátalján, Európában és világszerte, hogy felhívjuk a figyelmet a vidéki perifériákon élők életére, és kidolgozzunk olyan programokat, amelyekkel felerősíthetjük ezeknek a nőknek a hangját nemzetközi színtéren.

Köszönet

Minden adomány, bármekkora legyen is, közelebb visz a film befejezéséhez, és szélesebb közönséghez juttathatja el az asszonyok hangját. Köszönöm, hogy hisztek abban, hogy az ő történetük megérdemli, hogy elmeséljék – és köszönöm, hogy segítetek jól elmesélni.